in

Lassan két hete újraindult a könyvkölcsönzés

Sárközi Józsefné Marika az aktuális biztonsági szabályoknak megfelelően könyvet vesz át (Fotó: Babák Zoltán)

Lassan második hete, hogy ismét kinyitott a Városi Könyvtár, ami november 11-e óta zárva tart, minden szolgáltatás szünetelt. A nyitásra még ugyan várni kell, de a fenntartó engedélyével januárban megindulhatott a korlátozott kölcsönzés.

Az elmúlt két hónapban a könyvtár dolgozói – amellett, hogy állományvédelmi és feldolgozó munkát végeztek – ez idő alatt is igyekeztek kapcsolatban maradni a látogatókkal online foglalkozások, tájékoztató munka révén, iskolásoknak szervezett levelező helyismereti versenyen vagy a nagy sikerű adventi rajzpályázaton keresztül, tudtuk meg Baginé Tóth Erikától, a könyvtár vezetőjétől. Ezeken túl több online konferencián és szakmai képzésen is részt vettek a munkatársakkal, hogy új ötletekkel és még színvonalasabb szolgáltatásokkal tudják az új évben az olvasókat fogadni.

Miért döntöttetek úgy, hogy újraindítjátok a kölcsönzést?

Könyvtárunk feladatköre sokrétű: a dokumentumok beszerzése, megőrzése, a digitalizálás és egyéb tartalomfejlesztés sok munkát ad. De ennek csak úgy van értelme, ha mindez eljuthat az olvasókhoz.

Az elmúlt 2 hónapban egyre többen jelezték igényüket a könyvkölcsönzés iránt, hiszen az otthonaikban rekedtek számára az olvasás egy kulturális, szellemi tevékenység lehetőségét jelenti. Tájékozódtunk hasonló városi könyvtárak és a Békés Megyei Könyvtár jelen gyakorlatát illetően. Szigorúan figyelembe véve az országos járványügyi előírások betartását korlátozott módon elindítottuk könyvkölcsönzés szolgáltatásunkat az előre megigényelt és előkészített könyvek átadásával a könyvtár épületén kívül.

Milyen formában lehet kölcsönözni?

Könyvtárunk január 8-tól hétköznapokon 8-16 óráig van lehetőség a kölcsönzésre. A korlátozó rendelkezéseket betartva a könyvtár helyiségeiben nem tartózkodhatnak látogatók. A könyvtár bejárata előtt lehet átvenni az e-mailen, telefonon előre megrendelt könyvcsomagokat, illetve a kikölcsönzött könyvek visszhozatalára is itt lesz lehetőség.

Szolgáltatásunkat a közismert higiéniai előírások betartása mellett vehetik igénybe, fertőtlenítés, maszk, másfél méteres távolságtartás. A visszahozott könyvek felületét fertőtlenítjük és 72 órára “karanténba” helyezzük, azaz várakoztatjuk, mielőtt új olvasóhoz kerülhetnek. Ezek ismételt kölcsönzése 5 nap után lehetséges.

Továbbra is biztosítjuk a könyvkiszállítás lehetőségét azoknak az olvasóinknak, akik nem tudják könyvtárunkat felkeresni. Kérjük, előre jelezzék ilyen igényüket!

Fontos tudni, hogy a zárvatartás alatt a kölcsönzések határidejét automatikusan meghosszabbítottuk, és nem számolunk fel késedelmi díjat.

A könyvtárhasználati szabályzatnak megfelelően öt könyvet lehet igényelni a szerző, a könyv címe, a kölcsönző neve és az olvasójegy számának megadásával.

Milyen újdonságaitok vannak?

November és december hónapban több mint 400 új dokumentumot szerezhetett be a könyvtár a tervezett keretből, pályázatból és a Bibliothéka Alapítvány támogatásával. A kölcsönözhető könyvekről könyvtárunk honlapján http://szarvasikonyvtar.hu/ elérhető OPAC katalóguson keresztül tudnak tájékozódni, itt lehetőség van a kölcsönözni kívánt könyvek félre tételére vagy előjegyzésére. Az alábbi videó segítséget nyújt a katalógusunk használatához: https://youtu.be/YPS4cd_APGU

A könyvtár új könyveiről az alábbi linkeken tájékozódhatnak:

https://moly.hu/tagok/szarvasi_varosi_konyvtar/polcok

http://szarvasikonyvtar.hu/konyvajanlo/

Eddigi tapasztalatokról szólva Erika elmondta, újraindult szolgáltatásuk első napján 37 olvasó járt a könyvtárban, 130 db dokumentumot kölcsönöztek, 165 db dokumentumot vittek vissza. Az első tíz napot 251 olvasóval, 463 kivett és 519 visszavitt könyvvel zárták. A látogatók nagyon örültek, hogy ha egyelőre csak ilyen formában, de újraindult a kölcsönzés.

Továbbra is nagy szeretettel várják olvasóikat és természetesen folyamatosan újuló könyvkínálattal, tette hozzá zárásul a könyvtár vezetője.

A Városi Könyvtár elérhetőségei:
Telefon: 66/312-745
Email: szarvasikonyvtar@gmail.com
Web: http://szarvasikonyvtar.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/szarvasikonyvtar

Elhalkulhat-e a zene?

Ön beoltatja magát a koronavírus ellen?