in ,

Szív küldi Békésszentandrásról

A majdnem kész kupakgyűjtő szív (Fotó: Babák Zoltán)

Még az előző önkormányzat idején fogalmazódott meg az igény Békésszentandráson, most megvalósul. Akkor nem találtak rá kiviteli terveket, illetve beszerzési forrást sem, így félre lett téve az ügy.

Régóta ismert a jótékonysági lehetőség, hogy a műanyag palackok kupakját összegyűjtve lehet egy-egy rászorulót, beteget, vagy valamilyen közcélt támogatni. A kupakokat kilóra leadják előre szerződött cégeknek, akik az ellenértéket – jelen esetben –egy külön fejlesztési sorra befizetik az önkormányzat számlájára.

Nemrégiben ismét elővették a 2018-as terveket, és kiderült, hogy házon belül van egy ügyes kezű mesterember, aki el tudja készíteni a kupakgyűjtő szívet, ami nemsokára kikerül a település valamelyik közterére.

– Olyan kis projektcélokat sikerülhet megvalósítani a településen mint egy új játszótér létrehozása, vagy egy régi felújítása, de egy-egy bajba jutott lakó megsegítése. Amit lényegesnek látok, hogy a jó cél mellett nagyon sok tonna műanyag kerül vissza a körforgásba, lesz újra feldolgozva, nem pedig hulladékként kerül a kukákba – foglalta össze Sinka Imre, a település polgármestere az akció előnyeit.

A településüzemeltetési cégnél dolgozó szakember elmondta, hogy egy sablont készített, hogy amellett, hogy masszív legyen, jól is nézzen ki. Ottjártunkkor már szinte végleges formájában volt látható a kupakgyűjtő szív.

Valamikor a tavasszal tervezik kihelyezni, árulta el kérdésünkre a település polgármestere. Több helyszínt is megálmodtak már, amik között szerepel a régi piac, illetve az új piac is, de majd egy bejárás keretében döntenek véglegesen.

What do you think?

Azért a víz az úr

Ön leülne egy kávéra egy teraszra?