in ,

Több mint két évtizede a természet szolgálatában

Bölényetetés a Körösvölgyi Állatparkban

Már több mint két évtizede óvja a Dél-Tiszántúl természeti értékeit a Körös-Maros Nemzeti Park. A három megyét is érintő terület tájain szikes puszták, mocsármaradványok és erdős területek váltják egymást, amely számos országos, s nem egy esetben nemzetközi jelentőségű növény és állatfaj élőhelyéül szolgál.
A Köztünk élnek műsorsorozat utolsó része erre a vadregényes tájra kalauzolja el a hallgatót. Egyebek mellett kiderül, milyen őshonos állatfajták legelnek ezen a tájon, illetve melyik fokozottan védett növény miatt került át egykor néhány méterrel arrébb a vasúti töltés. Választ kaphatnak arra is, hogy miért választotta a park címerállatának a túzokot, valamint annak is utánajárunk, hogyan történik a mentése ennek a napjainkra rendkívül megfogyatkozott madárállománynak.

Dr. Tirják László igazgató a nemzeti park domborzati felépítését és gazdag élővilágát mutatja be a hallgatóknak. Rámutat, hogy a madárvonulásban kiemelt szerepet tölt be a kardoskúti Fehér-tó és a biharugrai halastavak, melyeket a Ramsari Egyezményben is jegyeznek. Hangsúlyozta, fő feladatuknak tekintik a rájuk bízott terület megőrzése mellett a természeti értékek bemutatását is.

Célunk, hogy a társadalom minél szélesebb rétege megismerje ezeket. Működtetünk több látogatóközpontot, tanösvényeket építettünk ki, programokat hirdetünk, illetve évente három nagy természetvédelmi napot is szervezünk – emelte ki a főbb pontokat.
Széll Antal természetvédelmi területfelügyelő a téma kapcsán a park egyik legnagyobb kincséről, a túzokról mesél. Magyarázatot ad arra, mi vezetett a faj egyedszámának csökkenéséhez, illetve milyen lehetőségeket biztosít a dévaványai Túzokvédelmi Rezervátum Európa legnagyobb testű röpképes madarának.

A park őshonos és részben veszélyeztetett állatvilágába Pozderka Imre vezeti be az érdeklődőket. A mezőgazdasági felügyelőtől egyebek mellett megtudhatják, hogyan zajlik ezeknek az állatoknak a tartása, takarmányozása, illetve milyen fejlesztésekkel teremtik meg számukra a 21. századi körülményeket.

A sokszínű növényzet részleteiről Sallainé Kapocsi Judit ökológiai felügyelő ad tájékoztatást. Érinti a három kiemelten védett növényfajt is, amelyeket a figyelmes szemlélődő a park területén sétálva megfigyelhet.

A Köztünk élnek 15. része január 29-én, 12 órakor kezdődik a Rádió Szarvas hullámhosszán.

A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00185 azonosítószámú, Köztünk élnek című projekt támogatási összege 2 804 278 Ft. A projekt az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

(x)

Tetszett a cikkünk?

Másfélmilliárdos fürdőfejlesztést jelentettek be ma

Sinka Imre a költségvetésről: Olyan még sohasem volt, hogy sehogy se legyen