in , ,

Reméljük, az angol tudósok most nem viccelnek!

Pfizer/BioNTech vakcinák
Oltásra előkészített Pfizer/BioNTech vakcinák (Fotó: Babák Zoltán)

A vakcinagyártók közül elsőként a University of Oxford kutatói adták írásba azt, hogy az AstraZenecaval kifejlesztett oltóanyaguk nem csak a komolyabb betegségektől védi meg az oltott személyt, hanem jelentősen lecsökkenti a továbbadás kockázatát is, áll a New York Times-ban.

Az oxfordi kutatók méréseik alapján arra jutottak, hogy a vakcinájuk által 67 százalékkal csökkent a továbbadás kockázata. Azért az a 33 százalék sem kevés, van még mit fejleszteni az oltóanyagokon, ha teljesen le akarják nyomni.

A sorok között olvasva az is kiderül, hogy kezd eldőlni a dolog, hogy az oltást megkapók, illetve a COVID-19-en átesettek annak ellenére, hogy ők védettek egy súlyosabb lefolyású megbetegedéssel szemben, az immunrendszerük már termel antitesteket, megfertőződhetnek, illetve továbbadhatják a fertőzést. Ez azt is jelenti, hogy egy darabig még jelen lesz ez a fránya vírus, miközben vidáman mutálódik.

Azért van remény! A University of Nottingham kutatói egy tanulmányban bemutatták, hogy egy növényi eredetű vírusellenes szer, a thapsogargin, nem csak a COVID-19 ellen hatékony, hanem az RSV (ezen valószínűleg ön már átesett gyerekkorában), és az influenza “A” variánsa ellen is, írja a Nottingham Post. Ráadásul a szer egy általános vírusellenes reakciót vált ki a szervezetből, ami jól jöhet még a jövőben ebben a fertőző világban, ráadásul a vírusok nem tudnak rezisztensé válni vele szemben.

Oltási hajlandóságot firtató felmérésünk szerint a Newjság olvasói 76 százalékban oltáspártiak.

Várják az új pályázati kiírásokat Csabacsűdön

Hétvégén a szépkorúakat oltják Békés megyében is