in ,

Újra fedélzeten a férfi kézilabdázók

Hosszú kényszerű pihenő után a járványhelyzet miatt elmaradt őszi fordulók pótlásával újra elindultak a kézilabda bajnokságok a különböző korosztályokban.

A HC Szarvas felnőtt csapata hazai pályán a Gyulai SE vendégjátékával kezdte meg tavaszi szereplését, és a közelmúlt időszakaihoz hasonlóan most is magabiztosan győzte le ellenfelét.

A keretben mindössze annyi változás történt, hogy még az előző, de félbeszakadt bajnokságban leigazolt balkezes szélső Garai Gergő is bemutatkozhatott, és eredményes játékkal járult hozzá csapata győzelméhez.

Az első játékrészt a gyulai fiatalok kezdték jobban, viszont lendületük csak a félidő derekáig tartott. Ezt követően már a hazaiak akarata érvényesült, és félidő hajrájára már tetemes előnyre tettek szert.

A második játékrész is hazai rohamokkal folytatódott, a folyamatos cserék sem állították meg a szarvasi gólzáport, és örömteli volt, hogy a játéklehetőséget kapó helyi nevelésű fiatalok támadásban és védekezésben is állták a sarat.

A végjáték már igazi örömjáték volt, amibe néhány hiba is becsúszott, de ettől függetlenül is egy nagyon magabiztos győzelemmel indult a tavaszi szezon.

HC Szarvas – Gyulai SE 45-27 (23-13)
Szarvas, Zárt kapu
Vezette: Nagy, Szegedi
Büntetők: 8/5 ill. 1/0
Kiállítások: 4 perc ill. 4 perc

HC Szarvas: Sinka – Kónya 12, Szabó 7, Héjja 2, Nadicsán 4, Borbély 3, Garai 5.
Csere: Koncz (kapus), Nagy-Bobvos 4, Valencsik 4, Erdős 2, Nagy E. 2.
edző: Tusjak János
A Gyulai SE legjobb góllövői: Tóth 9, Illik 8, Balázsházi 7

A folytatás két hét múlva Újkígyóson.

Az utánpótlás vonalon is folyamatosan pattog a labda az edzéseken, illetve az ilyenkor megszokott, de nem szeretett alapozó munka folyik.

A serdülő OSB csapat is eredményesen kezdte a tavaszi szezont , az őszi fordulókból elmaradt négy mérkőzésből háromszor győzedelmeskedett, remélhetőleg lendületük kitart a tavaszi szezont folytatására is.

Eredmények;
Szentesi FKC – HC szarvas 22-28
Békéscsabai BDSK- HC Szarvas 31-25
HC Szarvas – Kondorosi KK 24-18
HC Szarvas – Túrkevei VSE 28-27

A következő hétvégén pedig már megkezdődnek a gyermekbajnoki mérkőzések is. Az őszi nagyszerű szereplés után az u14-s csapat igen neves csapatok társaságában folytatja tavasszal. Az egészségügyi helyzet miatt törölt tabella ellenére az őszi eredményességet figyelembe véve, korosztályos első osztályú csapatokhoz sorolt szarvasi fiatalok a PICK Szeged, Kecskeméti Sportiskola, Optium Solar-Békési FKC, Orosházi FKSE-Linamar, Békéscsaba DKSE fiataljaival veszik fel a versenyt a folytatásban.

Az U13-U12-U11 csapatok felkészítése is folyamatos, ők későbbi időpontokban kezdik meg a szereplést.

Az egyesület továbbra is várja azokat fiatalokat, akik kipróbálnák magukat a sportágban!

Jelentkezni lehet az edzéseken az alábbi időpontokban:

2011-2010-2009 születésű fiúk hétfő és szerdai napokon 17:00-18:30 óra Petőfi u. Spcs.

2008-2007 születésű fiúk kedd és csütörtöki napokon 17:00-18:30 óra Alkotmány u. Spcs.

2006-2003 születésű fiúk kedd és csütörtöki napokon 18:30-20:00 óra Alkotmány u. Spcs.

Az utóbbi két korosztálynak pénteken is van foglalkozása a Petőfi utcán azonos időpontokban!

HC post

Az orosházi kórház fogadja a kardiológiai betegeket

A Liget Futóklub már nagyon várja a nyitást