Fotó: Babák Zoltán
ban/ben ,

Versenyben a bajnokságért

Az egészségügyi előírásoknak megfelelően továbbra is csak zárt kapuk mögött folytathatta szereplését a HC Szarvas felnőtt kézilabda csapata a megyei bajnokságban, viszont kihasználva az utánpótlás bajnokságok ideiglenes felfüggesztését több mérkőzés lejátszására is adódott lehetőség az elmúlt két hétben.

A február végén elvesztett Felföldi SE elleni kiélezett rangadó után (39-36) két könnyebb találkozó következett a Békéscsaba DKSE fiataljai ellen, hiszen itt az áprilisi mérkőzés is előrehozásra került. Az erőviszonyoknak megfelelően mindkét meccset magabiztosan nyerték a szarvasiak (51-34 és 50-36) és ezek jó felkészülést biztosítottak a Kondoros elleni már-már hagyományos kistérségi rangadóra.

Ősszel csak egy mérkőzést játszottak a rivális csapatok, amely sima hazai siker született (36-28), a kondorosi visszavágóra viszont már nem kerülhetett sor, de ezt még tavasszal pótolni kell egy későbbi időpontban. A hosszas egyeztetés után így ismét Szarvason rendezték a találkozót.

Mindkét csapat csak szűkös keretet tudott nevezni a kedd esti játéknapra, ez azonban nem volt akadálya annak, hogy a szokásoknak megfelelő kemény csata vegye kezdetét. A kezdő sípszó után viszont villámrajtot vettek a hazaiak, a jó védekezés és mögötte az egyre jobb formát mutató Sinka kapusnak köszönhetően egy 6-0 -s sorozattal indult a találkozó, a vendégek csak 8.percben szerezték első góljukat, abból viszont gyorsan egymás után kettőt is (6-1, 6-2).

A folytatásban a kondorosi legények igyekeztek ugyan lassítani a hazaiak lendületét, de ez csak alkalmanként sikerült, a fiatal Szabó Máté és a játékmester Héjja Ádám vezérletével rendre sikerült megtalálni a rést a pajzson, de minden poszton eredményes volt a hazai csapat így állandósult az 5-6 gólos különbség, ami megnyugtató folytatást ígért a második játékrészre (20-14).

A pihenő után szinte megismétlődött az első félidő rajtja, az első találatot ugyan most a Kondoros jegyezte, de a következő hat perc ismét a hazaiaké volt és gyorsan kilenc gólra nőt az előnye a vendéglátóknak (25-16). Itt már gyakorlatilag eldőlt a két pont sorsa, bár egy Kondoros mindig képes a feltámadásra, küzdeni tudásuk mindig is tiszteletet érdemelt, most nem lehetett tartósan megállítani a hazai támadásokat, amelyben hol Nagy Erik bombái, hol pedig a fiatalok lendületes helyzetkihasználása rendszeresen utat talált Szebegyinszki kapus hálójába (27-18, 29-20, 32-23).

A végjátékra már a hagyományos megyei gólszüret alakult ki, a csapatok jobban koncentráltak a góllövésre, mint a védekezésre. Összességében a pályán még sportszerű mérkőzésen könnyed hazai siker született. A mérkőzés utáni sportszerűtlen cselekedett viszont nem igazán fér bele manapság a sportoló fair playbe, különösen hogy ez már nem az első eset…

HC Szarvas – Kondorosi KK 43-34 (20-14)
Szarvas, Zárt kapu
Vezette: Hirth, Tárnyik
HC Szarvas: Sinka – Kónya 3, Szabó 8, Héjja 10, Nadicsán 6, Pavuk 5, Garai 4.
Csere: Nagy 6, Valencsik 1.
Edző: Tusjak János

A Kondoros legjobb góllövői: Krajcsovicz 7, Bagyin 7, Istenes 6, Kasnyik V. 6, Hanyecz 5.

A folytatás szombaton Gyulán.

HC post

Tetszett a cikkünk?

Molnár József polgármester a Körös TV stábjának nyilatkozik a Hársliget Óvoda előtt 2020. november 17-én

Bölcsődeépítésben is gondolkodnak Csabacsűdön

Az épülőfélben levő Tóth József Színház

Ezt a színházat bármelyik város megirigyelné