Simonfi József és Groditzki Anna
Simonfi József és Groditzki Anna (Fotó: GFE SZGYÁI)
in ,

Az országos Kosáry Domokos Történelemverseny döntőjében a Gyakorló

A Történelemoktatók Szakmai Egyesülete a 2020/21-es tanévben is meghirdettette az országos Kosáry Domokos Történelemversenyt. Az élet úgy hozta, hogy ebben a tanévben a helyi és regionális forduló időpontját is több ízben kellett a vészhelyzet miatt módosítania a verseny kiíróinak. A Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorló Általános Iskola két végzős diákja, Groditzki Anna és Simonfi József vállalta a nehezebb körülmények ellenére is a kihívást. Az általános iskolák 7–8. és hatosztályos gimnáziumok 7. évfolyamának kategóriájában indultak hódító útjukra tanulóink. Az első forduló változatos feladatai az 1711-1849 közötti magyar és egyetemes történelem korát ölelték fel, kiegészítve egy múzeumi feladattal. A regionális forduló az 1849-1914 közötti magyar és egyetemes történelem időszakát foglalta magába, múzeumi feladattal, egy Rubicon-cikk alapján feltett kérdésekkel fűszerezve, az amúgy sem könnyű írásbeli feladatsort. Sajnos a járványhelyzet miatt – idén is szűkített, azaz 10 fős döntőt kell tartaniuk a szervezőknek, ahová a legjobb eredményt elérő, első tíz versenyző juthatott be. Ugyanakkor a 20. helyig minden kategória versenyzőit helyezettnek tekintenek, hiszen “járványmentes” helyzetben ők is döntős résztvevők volnának. Anna a 16., Joci a 7. helyet érte el a két forduló után. Így mindketten döntősnek tekinthetők. Simonfi József a szóbeli döntőben bizonyíthat…

Eredményeikre mérhetetlenül büszkék vagyunk, kívánjuk, hogy történelem iránti szeretetük kitartson, és újabb sikereket érjenek el a jövőben is!

Felkészítő tanáraik: Stafira Árpád tanár, tantárgyi tehetséggondozó/Bíró Gyula vezetőtanár, c.e. docens

Takács Márk második, a Nagyszénás negyedik gólját lövi

Az offenzív Nagyszénás átment a tartalékos Csabacsűdön

Szurovecz Vince pápai káplán, főesperes, békésszentandrási plébános áldotta meg a sört

Templárius: Bemutatkozott a templomosok söre