ban/ben ,

Márki-Zay nyitotta az ellenzéki előválasztási kampányt Szarvason

Márki-Zay Péter és Gajdos Attila a vasárnapi utcafórumon (Fotó: Babák Zoltán)

Szarvasiként üdvözölte Márki-Zay Pétert, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjét vasárnap délelőtti utcafórumán a szervező, Gajdos Attila. Mint mondta, negyed részben szarvasi származású, dédszülői házuk a Granárium melletti Haviár-ház.

Márki-Zay Péter a nyolcvanas években járt utoljára a városban, azóta leginkább csak a főutcán haladt keresztül a településen. Szombaton érkezett, este Gajdos Attilával megtekintették a Szarvasi Vízi Színházban a Monte Cristo grófját. Gratulált a városhoz a település lakóinak. Azt látja, hogy szépen fejlődött Szarvas.

Egy idős házaspár, aki megmutatta neki a nagyszülői Haviár-házat elmondta, azért itt sincs minden rendben. A fórum előtt egy másik idős ember arról panaszkodott, hogy párjával kevesebb mint havi 100 ezerből gazdálkodnak. Más elmondta, hogy havi 37 ezer a nyugdíja.

2010-ben még Orbán Viktorra szavazott, akinek minden lehetősége megvolt arra, hogy ebből az országból bármit csináljon, mondta. Akkor “mindketten még keresztény jobboldalinak vallották magukat, egy “Putyin-ellenes Európa-párti konzervatívnak”, de csalódnia kellett, mert “2010-től egy Putyin-párti Európa-ellenes Orbán Viktorunk van”, fogalmazott.

Rengeteg UNIO-s forrás érkezett az országba, amiből nagyon sok minden épült. Ezt szokták a kormányoldal szimpatizánsai felhozni akkor, amikor az ellenzéki politikusként a lopást megemlíti. A kettő összefér, jelentette ki Márki-Zay. “Igaz sokat fejlődött az ország, mégis lemaradt.” Egyik példaképp a 80-as évek és a ma Romániáját hozta fel, ahol mára húsz százalékkal magasabb az egy főre jutó fogyasztás mint nálunk.

Bár a GDP-adatok szépek, de az a Mercedesnek és az Audinak köszönhető, akik behozzák az alkatrészeket, itt összerakják, majd kiviszik az autókat, állította. Ami itt marad az is nagyon egyenlőtlenül van elosztva, ebből aránytalanul magasan részesül az Orbán- és a Mészáros-család, fogalmazott Márki-Zay.

Az ellenzéknek is szüksége van a megtisztulásra, mert az ott indulók is elmondják egymásról, hogy ki milyen korrupt. “Remélem, sehol sem fognak ilyen képviselőket választani, és meg fog tudni tisztulni az ellenzék is, mert úgy gondolom, hogy az a feltétele annak, hogy tisztességes alternatívát kínáljunk, amire nagy százalékban fognak szavazni”.

“Életbe vágó kérdés az, hogy leváltsuk ezt a kormányt”, jelentette ki miután kitért a CoVID-ban elhalálozottak lakosságarányosan rossz mutatóira, a vakcina- és a lélegeztetőgép-beszerzésekre.

“Nem a fideszeseket akarjuk leváltani, hanem a tolvajokat. Budapesten azt látják, hogy az ellenzéki kerületekben is van lopás. A Fideszt leváltották, de a tolvajokat nem váltották le. Mi Hódmezővásárhelyen fordítva csináltuk. Mi Hódmezővásárhelyen meghagytuk azokat a tisztességes fideszes – vezetőket is – akik ott dolgoznak. Mi a tolvajokat váltottuk le. Én azt gondolom, hogy az ország bajaira ez a gyógyír.”

“Támogassanak a miniszterjelölti kampányban, vegyenek részt a szeptember 18. és 24. között az ellenzéki előválasztáson. Önök fogják kiválasztani itt és az országban, a körzetben és a miniszterelnök-jelölt szintjén is, ki képviselje önöket 2022-ben. 2022-ben már csak egy kérdés lehet, Fidesz vagy nem Fidesz.”

A hatpárti összefogásban hisz. Hódmezővásárhelyen megmutatták, hogy működik.

Kérte a szimpatizánsokat, hogy jelentkezzenek szavazatszámlálónak, mert állítása szerint azokban a szavazókörökben – nagyjából a szavazókörök felében – ahol nem volt független szavazatszámláló, öt százalékkal jobb eredményt ért el a kormánypárt.

Tetszett a cikkünk?

Havas Csilla, Korbely István, St. Martin és Szurominé Bánfi Éva a kiállítás megnyitót követő pezsgős koccintáson

Korbely, St. Martin, élénk színek, tenisz, megnyílt

Gyors vacsi finom kenyérrel, pulykahússal, és egy csodásan csillogó tükörtojással a tetején

Egy gyors vacsi pulykahússal