in

Babák Mihály: Magyarország volt, van, és lesz az idők végezetéig

Dr. Kiss Imre katolikus esperes megáldja az új kenyeret. Háttérben Lázár Zsolt evangélikus esperes
Dr. Kiss Imre katolikus esperes megáldja az új kenyeret. Háttérben Lázár Zsolt evangélikus esperes (Fotó: Babák Zoltán)

Hálaadó istentisztelettel kezdődött az ünnepi megemlékezés tegnap az Evangélikus Ótemplomban Lázár Zsolt evangélikus esperes celebrálásában.

Dr. Kiss Imre katolikus esperes Máté evangéliumából vett idézettel az okos emberhez, aki a házát a sziklára építette, hasonlította Szent Istvánt.

“Szent István sem homokra, hanem sziklára építette az életét és az országot is. Okos ember volt, mert a sziklára, az evangéliumra épített ország az őt ért történelmi viharok ellenére is áll. […] Szent István igazságos, bölcs és szent életű király volt, aki népe igazi javát kereste. Mint népének vezetője azt akarta, hogy az szabad és mindenkitől független legyen. Arra törekedett, hogy azt egy és egységes nemzetté forrassza össze. Önálló államformát biztosított neki, és olyan törvényeket hozott, amelyek a keresztény szellemiségből fakadtak”, fogalmazott dr. Kiss Imre.

Beszédének végén megáldotta az oltár elé tett kenyereket.

Nagy Róbert, a Cervinus Teátrum művésze Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi gondolatait tolmácsolta, melyben méltatta az államalapító Szent Istvánt, illetve a független erős országért tett cselekedeteit.

Beszédének elején Babák Mihály polgármester Orbán Viktor miniszterelnököt méltatta. Nem csak a személyes tisztelete okán tartotta fontosnak hogy a legfőbb magyar méltóság gondolatait megosztassa, hanem mert mondataiból sugárzik a jövőbe vetett hit.

Visszatekintett ezeréves történelmünkre, és levonta annak tapasztalatait: voltak bukásaink, tévedéseink, áruló szövetségeseink, történelmi hibáink, gyenge és kiváló vezetőink, fantasztikus emberek, téves ideológiákkal is megtámogattak minket, voltak rosszakaróink, akik pusztulásunkat akarták, és voltak, akik kihasználtak minket. De voltak kiváló kormányaink, vezetőink, minisztereink, államférfiaink is, hazafiak, akik hősök, mártírok, és szellemi-tudományos kincsek.

“Az idő telt, a víz folyt, voltak világégések, háborúk, borzalmak, urak jöttek, mentek, de mi, magyarok, maradtunk. Minden ármánykodás ellenére maradtunk, megmaradtunk, magyarok maradtunk, ez az isten adta ajándék, az isteni csoda”, fogalmazott Babák Mihály.

Beszédét így zárta: Magyarország volt, van, és lesz az idők végezetéig.

Boronyák Gergely verse után az ünneplők a templomajtóban egy-egy kis cipót vehettek át az egyházi és világi vezetőktől.

Ünneplők a katolikus templom előtti Dísztéren 2021. augusztus 20-án

Mária királyságára emlékeztek Békésszentandráson

Frankó Dani megérkezett a finnországi Eb-re

Frankó Dani becsekkolt az Európa-bajnokságra