in ,

Szerencsét hozott a tüllszoknyás kezdőrúgó: mindhárom pontot itthon tartotta a Hunyadi

Szabó Ferenc küzdelme Benyovszki Jánossal
Szabó Ferenc küzdelme Benyovszki Jánossal (Fotó: Babák Zoltán)

A Hunyadi tegnapi Mezőberény elleni mérkőzésére még Londonból is érkezett néző. Igaz, árukapcsolással, ugyanis a viadal megtekintése egy epizódja volt annak a háromnapos legénybúcsúnak, ami hivatalosan is pontot tesz a tősgyökeres szentandrási Csík Márton facér életszakaszának végére.

Csík Márton végezte el e kezdőrúgást a Mezőberény elleni mérkőzésen (Fotó: Babák Zoltán)
Csík Márton végezte el e kezdőrúgást a Mezőberény elleni mérkőzésen (Fotó: Babák Zoltán)

Sajnos a kezdőrúgásról a programok torlódása miatt lemaradtunk, ugyanis azt a pinkbe és tüllszoknyába öltözött vőlegény végezhette el, pedig az a kép akár az országos sajtót is bejárhatta volna. A srácok végigszurkolták a Hunyadi mérkőzését, majd a lefújást követően “Gyertek ide! Gyertek ide!” skandálással hívták pacsizni a hazaiakat.

Akkor a mérkőzésről: Boér Zsolt együttese hazai pályán szerezte meg első pontját a Békés megyei labdarúgó bajokság másodosztályának “A” csoportjában. Mindezt a harmadik fordulóban, Olasz Imre egyedüli góljának köszönhetően egyből hármat is.

A három pontot érő találat egy jobb oldalon vezetett támadásból született. Balog Márton adta be a labdát középre, ott egy berényi hátvéd luftot rúgott, egy másik mellett is elment, Olasz Imre levette, lefordult védőjéről és Rau Zsolt lábai között a hálóba továbbította (39′ 1–0).

A mérkőzés többi részében is voltak szentandrási helyzetek. Tasi Kristóf kapufáját követően egy-két lövéstől eltekintve egyre nagyobb sugarú körben szálltak a labdák a vendégek hálója köré, a mérkőzés vége felé a labdafogó háló is kicsinek bizonyult.

Ez a pálya másik alapvonalja mellől nagyon bent látszott, de szerencsére kifelé pattant
Ez a pálya másik alapvonala mellől nagyon bent látszott, de szerencsére kifelé pattant (Fotó: Babák Zoltán)

Meg kell említeni azt a kapufát, amit a nagyon pontot rabolni akaró vendégek lőttek a mérkőzés vége felé. Buzás Bálint nem érte el a labdát, de az a kapufáról a háta mögött keresztbe kifelé pattant, és a védők tisztázni tudtak.

A szentandrásiak mestere elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után. Mint mondta, a játék hellyel-közzel a helyén volt. A kiállítás inkább őket zavarta meg, mint a megfogyatkozott mezőberényieket. Ezzel a zavarodottságukkal sikerült magukra húzni a kékmezeseket, így félő volt, hogy egy-egy lecsorgó labdából kiegyenlítenek a vendégek. Félelmeit igazolta, az előbb említett kapufa, de úgy nézett ki, a tüllszoknyás Csík Márton szerencsét hozott kezdőrúgásával. Ha valaki legközelebb ilyet tervez, feltétlenül jelezze felénk!

A harmadik fordulót követően a 14 csapatos csoport alsó harmadát vezeti a Békésszentandrási HMSE.

A Hunyadi két nagyon nehéz mérkőzés elé néz a megye kettőben. Mezőmegyer a fordulóban leikszelt a toronyesélyes Végegyházával, majd szeptember 18-án 16 órakor a megye egyből visszaérkező vasutasok futnak be a szentandrási állomásra.

Békésszentandrási HMSE–Mezőberényi LE 1–0 (1–0)

Békésszentandrás, 100 néző. Vezette: Gyuga Zsolt.

Békésszentandrás: Buzás – Szabó F., Olasz István, Dernovics, Lós (Mochnács), Olasz Imre (Balázs), Kovács N., Virág, Tasi K. (Kaszás), Romhányi (Uhljár), Balogh M. Játékos-edző: Boér Zsolt.

Mezőberény: Rau – Fazekas, Tóth J., Hursán, Szalkai (Bereczki), Kajlik, Burai Zs. (Jónás), Olej T., Zsíros, Hoffmann, Benyovszki J. Edző: Benyovszki Róbert.
Gólszerző: Olasz Imre (38.).

Boér Zsolt: Úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. Több lehetőségünk volt, egyedül azért van hiányérzetem, hogy nem zártuk le hamarabb a mérkőzést.

1968-ban kezdték a Debreceni Agrártudományi Egyetem Öntözéses Meliorációs Főiskolai Karát

Aranydiplomások: 50 éve a DATE-n fejezték be agrár-felsőoktatási tanulmányaikat

A szarvasi karatecsapat

Öt éremmel nyitották a szezont Horvátországban karatésaink