Pruhár László, Miskéri László, Józsa Csaba és Czesznak János az összefogás egyezményes jelét, a bal kéz feltartott hüvelykujját mutatja
Pruhár László, Miskéri László, Józsa Csaba és Czesznak János az összefogás egyezményes jelét, a bal kéz feltartott hüvelykujját mutatja (Fotó: Babák Zoltán)
ban/ben , ,

Ellenzéki előválasztás: Miskéri László ráfordult a célegyenesre

“Magyarország leginnovatívabb politikai projektje zajlik jelen pillanatban”, mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Miskéri László, aki azért kérte a média figyelmét, hogy személyesen is elmondhassa, sikerült teljesíteni a jelöltség kritériumait, megfelelő számú aláírást gyűjtenie ahhoz, hogy neve a szavazólapon szerepelhessen szeptember 18-25-e között tartott ellenzéki előválasztás során. Erről kedden érkezett meg a hivatalos határozat az országos választási irodától.

Szarvason az ellenzéki előválasztás során a szavazatokat leadni szeptember 18-19-20-án a 8-13 órai idősávban az MSZP Kossuth u. 30. alatti irodájában lesz lehetőség.

Rengeteg tapasztalatot, örömöt, keserűséget szereztek az elmúlt időszakban. Öröm, hogy az MSZP-Párbeszéd pártszövetségen kívül a Jobbik is támogatja az előválasztás során. Keserűségre ad okot, hogy vannak olyan támogatók, akik nem merték aláírni a jelölőívét.

“Sok a megfélemlített ember, aki elmondja, hogy rám fog szavazni, de a nevét nem meri aláírni”, állítja Miskéri László. Mindemellett nagyon sokan kifejezték azt, hogy változást szeretnének, tette hozzá.

Pruhár László MSZP Békés megyei MSZP-elnök örömét fejezte ki, hogy a független Miskéri László vállalta az MSZP-Párbeszéd jelölését. Jól sikerült a jelölt bemutatkozása az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb politikai innovációja, az ellenzéki előválasztás során.

Az eltelt időszakban a választók megüzenték, változást szeretnének, de ez csak az ellenzéki pártok összefogásával lehetséges. Úgy néz ki, az előválasztás segítségével sikerül elsimítani a nézet és véleménykülönbségeket a kormányváltást akaró erők között, ami előfeltétele annak, hogy teljesítsék a választóik akaratát.

“A hat párt összefogása lehet a biztosítéka annak, hogy 2022 tavaszán leváltsuk a Fideszt, és egy demokratikus, szociálisan érzékeny Magyarországot építsünk fel újra”, fogalmazott Pruhár László.

Ehhez kérte a választók segítségét, támogassák az MSZP-Párbeszéd, illetve immár Jobbik által is támogatott Miskéri Lászlót.

A Jobbik támogatását bizonyítandó, az eseményre eljött Józsa Csaba a Jobbik békéscsabai alapszervezetének alelnöke. Az MSZP részéről ott volt Czesznak János választókerületi elnök is.

Az ellenzéki előválasztás menete:

Az első fordulóban az egyéni országgyűlési képviselő-jelöltekre és a miniszterelnök-jelöltre lehet szavazni. Erre Szarvason szeptember 18-19-20-án a 8-13 órai idősávban az MSZP Kossuth u. 30. alatti irodájában lesz lehetőség.

Második fordulóban – október 4. 9 órától – október 10. vasárnap 14 óráig – már csak a miniszterelnök-jelöltekre lehet szavazni, de erre csak akkor kerül sor, ha az első fordulóban egyetlen jelölt sem szerzi meg a szavazatok legalább felét.

Tetszett a cikkünk?

Bakos Krisztián a Hoolok ellen

A Hoolok visszavágtak az alapszakaszban elszenvedett vereségért

Diviki Netti

A szerelemre nincs más orvosság, csak…