in , ,

Ősbemutatón Molnár Ábel Kilimandzsárón készült kisfilmje

Molnár Ábel és a Kilimandzsáró
Molnár Ábel és a Kilimandzsáró (Fotó: Babák Zoltán)

Juró Mária vezette be néhány mondattal azt az “ősbemutatót”, amin Molnár Ábel Kilimandzsáró című filmjét tekinthették meg a Gál Ferenc Egyetem Gyakorlójának felsősei a Szarvasi Moziban ma reggel. 

Juró Mária, Marika néni Ábel osztályfőnöke volt. Elsőként azt a Kányádi-verset olvasta fel, amit diákja 2005-ben másodikosként szavalt el az évnyitón, aki azóta a tarisznyát hátizsákra cserélte.

“Büszke vagyok rád”, címezte Ábelnek egykori osztályfőnöke. A véletlen hozta úgy, hogy filmjét elsőként pont a Gyakorló felsősei tekinthették meg. A kalandokat szerető egykori diák elmondta, szép emlékeket ápol iskolájáról. Örül, hogy egész gyerekkorát meghatározó négy évét most legalább ennyivel meghálálhatja.

Molnár Ábellel beszélgettünk a film készítéséről.

Hogy készült a Kilimandzsáróról a filmed?

Tavaly télen ruháztam be egy GoPro HERO 8-as akciókamerára, amit kifejezetten extrém sportolóknak készítenek. Ezzel vágtam neki Afrikának, és természetesen az volt a cél, hogy minél több mindent sikerüljön dokumentálni a kaland során. Nagyon praktikus akciókamera a GoPro, de a “forgatás” így sem volt egyszerű a tanzániai, pláne a Kilimandzsárón lévő körülmények miatt. A nehézségek ellenére közel másfél órányi videofelvétel jött össze. Arra gondoltam ekkora alapanyagból meg lehetne vágni egy kisfilmet. Így is lett…

https://www.youtube.com/watch?v=tRby7SygK-I&feature=youtu.be

A vágás, és minden utómunka a szarvasi N&V Record stúdiójában zajlott, ezúton is köszönöm nekik azt, hogy lehetővé tették a kisfilm elkészülését!

Máskor is filmeztél már?

Az idei évben jó pár forgatáson volt szerencsém részt venni a barátaimmal. Ez idáig egy igencsak egyszerű kis fényképezőgéppel voltak dokumentálva a kalandok, és a hazaérkezést követően pár perces videó összefoglalók készültek. A kisfilm ezekhez képest már sokkal minőségibb, és élvezhetőbb produktum.

Esetleg a jövőben tervezed, hogy a mászásaidról forgatsz?

Nos, amennyiben tetszeni fog az embereknek, és lesz rá igény, úgy minden bizonnyal a jövőbeni kalandokról is készül majd egy-egy ilyen filmalkotás.

A magashegyi trekkingen kívül Tanzániából is mutatsz részleteket?

A kisfilm a tanzániai kalandokat mutatja be a szarvasi indulástól egészen Afrika legmagasabb pontjának, az 5.895 méter magas Uhuru-csúcsnak az eléréséig, így természetesen vannak benne Usa River-ben, Arushában, és Moshi-ban felvett jelenetek is.

A film nagy sikert aratott. Nagyon jó zene, jó vágások, a hangulat teljesen átjön. Kíváncsian várjuk, hányan választják majd Ábel nyomdokait, illetve az ő következő mászásáról készült képeket, filmeket, ami a tervek szerint egy chilei mászás lesz.

Czesznak János, Tóth Bertalan és Miskéri László a Zenepavilon előtt

Tóth Bertalan Miskéri László támogatását kéri az ellenzéki előválasztóktól

Hodálik Pál a megyegyűlésen

Tájékoztatók kerültek napirendre a szeptemberi megyegyűlésen