in ,

Minden szempontból értékes győzelem született Szarvason

Zima Dániel első, a csapat második gólja a mérkőzés 77. percében (Fotó: Babák Zoltán)

A mérkőzés előtt a bajnokság felsőháza 5, a dobogó 8 pontnyira volt a Szarvasi FC 1905-től. Egyik szemét még mindig az előttük levőkön tartja Somogyi János edző, aki még mindig bízik abban, hogy vissza tudnak kapaszkodni az élmezőnybe.

Az idei szezon egészen más eredményeket hozott, mint amit megszokhattunk eddig a szarvasiaktól, de Janó bízik abban, hogy a tegnapi mérkőzés átlendíti a csapatot ezen a rossz sorozaton, ami saját elmondása szerint így, a 13. forduló környékén már igazán hosszúra nyúlt.

A Jamina SE ellen vívott első félidőben ígéretesen sok helyzetet alakított ki a Szarvasi FC 1905. Ezekből egyet Furár Róbert használt ki. Egy keresztbe adott, több védő és csatár között átsuhanó labdát lőtt a hálóba a hazai csapatkapitány (24′ 1–0).

A mérkőzés ezen szakaszában Somogyi János azt gondolta, hogy egy könnyű, többgólos győzelem lesz, de az idei bajnokságban átéltek után egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy a mérkőzés menete korántsem így alakult. A 61. percben Sebestyén László kiállította Juhász Györgyöt, majd Okos István balról léc alá küldött labdájával egyenlített a Jamina (1–1).

“Nagyon mélyen voltunk a hatvanadik perc környékén”, mondta a mérkőzés után Somogyi Janó. Aztán ismét magára talált a csapat. Zima Dániel 77. és 86. percben lőtt két hatalmas góljával magabiztosan nyerte a mérkőzést a szarvasi csapat. Sajnos a 30. percben a vendégektől Zubor Máté szerzett olyan térdsérülést, hogy mentővel kellet kórházba szállítani.

“Az, hogy abból a negatív spirálból, amibe a második félidőben kerültünk, így tudtunk kijönni, még értékesebbé teszi a győzelmünket. Nagyon várom azt, hogy végre két mérkőzést nyerjünk egymást követően, és ilyen előzmények után menjünk Körösladányba két hét múlva. Biztos vagyok benne, hogy akkor nagyon megnehezítenénk a ladányiak dolgát.

A mérkőzés után a felsőház már csak 3, a dobogó továbbra is 8 pontnyira van. A következő mérkőzését a Szarvasi FC 1905 szintén itthon vívja. Szombaton 13 órától a Szabadkígyósi SZSC-t fogadja.

Szarvasi FC 1905 – Jamina SE 3–1 (1–0)

Szarvasi FC 1905: Kasik Viktor – Polonszki Patrik (91′ Pusztai Botond), Bozsó László (80′ Bakró Géza), Juhász György, Kiri Máté – Deli Lajos Patrik, Simon Róbert – Zima Dániel, Styecz Milán (84′ Lénárt Ferenc István), Pilán Richárd – Furár Róbert

Jamina: Zelenyánszki A. – Kardos T., Okos, Kardos L., Horváth M., Ulrich (Dankó), Miklya, Zubor (Németh T.), Szaszák, Darányi, Bencsik (Ángyán). Játékos-edző: Pozsár Gábor.

Somogyi János: Szuper első félidő után csak az elmaradt gólok miatt lehet hiányérzetünk. Az, ahogy a második félidőben a piros lap és az egyenlítőgól után fel tudtunk állni, nagyban emeli a győzelem értékét. Jók: Simon (a mezőny legjobbja), Zima Dániel, Deli, Furár Róbert, Kiri Máté

Dr. Melis János, Szarvas város címzetes főjegyzője és Babák Mihály polgármester a tájékoztatón

Elindult Békés megye fejlesztésének újabb szakasza

Valach Vendel és Sadie Mulholland

Sadie-vel nyitott a Cervinus Akusztik