in ,

ImádomImádom

Hatalmas fegyvertényt hajtott végre a Csabacsűdi GyLSE

Viszkok Dániel egyenlítőgólja a 47. percben (Fotó: Babák Zoltán)

Egy pontot otthon tudtak tartani a tabella jelenlegi második helyezettjével, az Okány KSK-val szemben a Csabacsűdi GyLSE játékosai a megyei első osztály 15. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.

Tették mindezt úgy, hogy szombat este, amikor mindössze tizenketten tudták vállalni a mérkőzést, még ott tartott az ügy, hogy fel kell hívni az okányiakat, és sűrű elnézések közepette a mérkőzés elhalasztást kérni tőlük. “Óriási köszönet az ifistáknak, hogy ki tudtunk állni. Este kilenckor első telefonhívásra jöttek”, mondott köszönetet az ifjúsági csapatból érkezett felmentőknek.

Valószínűleg Urbancsok Ákos, Varga Tamás és Gombár Viktor sem bánta meg, hogy vállalták a beugrószerepet, hiszen a hazaiak és a vendéglátók között nyolc helynyi különbség van, ilyen esélyek mellett tudtak egy gólgazdag mérkőzésen döntetlent játszani.

A vezetést a hazaiak szerezték meg Viszkok Dániel büntetőjéből (17′ 1–0). A válasz egy, a védelem mögé ívelt labdából gyorsan érkezett (21′ Kopács Zsolt 1–1). A vendégek második gólját Tövisháté Máté szerezte meg. Egy szögletből lepattanó labdát kotort a hálóba (31′ 1–2). Vendégvezetéssel mentek pihenőre a játékosok.

A második félidőben egy szögletből Viszkok Dani immár fejjel egyenlített (47′ 2–2).
Két percre rá megint visszavette a vezetést az Okány (49′ Komlósi Miklós 2–3), de újabb egy perc múlva ismét döntetlenre állt a mérkőzés. Magyar Martin egy indításból vezetett akcióját követően a labda a hálóban fejezte be (50′ 3–3).

“A mai nap bizonyította, hogy sokan vagyunk, és meg lehet bízni mindenkiben. Nekünk ajándék volt, hogy lejátszhattuk a meccset, az egy pont meg külön öröm”, mondta Sechna Gábor a mérkőzés után. Magyarázatképp hozzátette, hogy az okányi csapatot ebben a bajnokságban még nm verte meg senki. Hajszálon múlt, hogy a Csabacsűd legyen az első, ugyanis a vége előtt egy beadásból Pecznik Péter fejese kijött a kapusról, amit a mögötte érkező Kiss Gábor a hálóba lőtt. Sajnos a játékvezetés ezt lesnek ítélte, így Csabacsűd egy ponttal vonult le a pályáról.

Pecznik Péter fejesét követte Kiss Gábor találata
Pecznik Péter fejesét követte Kiss Gábor találata (Fotó: Babák Zoltán)

A biztos bennmaradás a cél, válaszolta a tervekre vonatkozó kérdésünkre Sechna Gábor. “Ez ma férfimunka volt. Le a kalappal, odatették magukat a srácok.”

Csabacsűdi GyLSE – Okány KSK 3–3 (1–2)
Csabacsűdi GyLSE: Rohony Márk – Gerhát Krisztián, Viszkok Dániel, Pecznik Péter, Kiss Gábor – Styecz Dániel (58′ Sándor János), Kasik Márk (88′ Gombár Viktor), Gyurik Dániel (74′ Urbancsok Ákos) – Magyar Martin (81′ Varga Tamás), Endrefalvi Erik
Edző: Sechna Gábor

Okány: Nagy R. – Mező, Vincze D., Komódi (Kovács I.), Bogár, Baksai (Komlósi), Nyéki, Kovács Gy., Kopács, Tövisháti, Sztojka. Edző: Démusz Zsolt.

Gazsó Péter elnök: Foghíjas csapattal, ifjúsági labdarúgókkal kiegészülve győzelmi esélyt szalasztottunk el, köszönhetően az egész mérkőzésen indiszponált játékvezetői hármasnak is. Érdemes lenne néhány játékvezetőnek is alázatot tanúsítani a labdarúgók iránt, nemcsak fordítva elvárni ezt.

Démusz Zsolt: A mai játékunkban egyetlenegy pozitív dolgot nem sikerült felfedeznem, de ami még szomorúbb, hogy a mi teljesítményünket Kiss Tibor játékvezetőnek sikerült alulmúlnia. Kritikán aluli volt, amit ma megengedett magának, a szövetségnek érdemes lenne elgondolkodnia ezen.

What do you think?

13 Points
Upvote Downvote

Gyakorló DIGI-SULI 2.0

A Szarvasi Krónika Klub első ülésén a Szarvasi Krónika első számát mutatja dr. Kutas Ferenc

Megtartotta első eseményét a Szarvasi Krónika Klub