A Szarvasi Jégkorong SE U12-es válogatottja
A Szarvasi Jégkorong SE U12-es válogatottja
in ,

Megvan az első tornagyőzelem

U12-es bajnokság szombaton a hatvani jégpályán folytatódott a Szarvasi Jégkorong SE utánpótlása számára, ahol a Hatvani Szent István Általános Iskola, a DVTK és a Kazincbarcikai Ördögök csapatai ellen kellett megmérkőznünk.

Az első mérkőzésünket a hazaiak ellen vívtuk, ahol végig vezetve könnyed játékkal megérdemelt győzelmet arattunk.

Második meccsünket a nagy múltú DVTK ellen játszottuk. Ott folytattuk, ahol az előbbi összecsapáson abbahagytuk; végig uraltuk a játékot, mindenkinek sikerült gólt szereznie. Végül itt is sima győzelmet arattunk.

Utoljára a Kazincbarcikai Ördögökkel csaptunk össze. Velük még ebben a szezonban nem találkoztunk. Itt is mi irányítottuk a játékot, de a szabályok határát folyamatosan áthágó (sajnos a bíró partner volt benne) kemény játék megzavarta az összpontosítást. Sorozatban maradtak ki a helyzeteink, kiállítások miatt védekezésünk is nyitottabb volt. Döntetlennel zártuk az összecsapást, de ez már nem befolyásolta azt, hogy a bajnoki fordulót megnyerjük.

Eredmények:
Szarvasi Jégkorong SE – Hatvani Szent István Általános Iskola 17:1
Szarvasi Jégkorong SE – DVTK 18:1
Szarvasi Jégkorong SE – Kazincbarcikai Ördögök 5:5

Szarvasi Jégkorong SE

Kapus: Peres Mihály
1. sor: Ardai Virág, Patay István, Patay Panna, Tóth Zalán
2. sor: Kepenyes-Darida Zóra, Patay Sára, Urbancsok Kata, Urbancsok Mihály

Kohut Pál edző

Télűző, farsangi mókázásra, iskolára hangoló játszóházba várták a gyerekeket és a szülőket a Gyakorlóba

Télűző, farsangi mókázás – iskolára hangoló játszóház a Gyakorlóban

A 2022-es költségvetés elfogadásáról szavaz a békésszentandrási testület

Rendkívüli ülésen fogadta el a 2022-es költségvetést a szentandrási testület