in

Lerakták a Pavilon alapkövét, lesz nyilvános WC, és nem lesz a teniszpályákból rózsakert – egyelőre

Nézet a Pavilon egyik látványtervéből. (A végleges ettől eltérhet)Tervező: OROS-HÁZ Kft.
Nézet a Pavilon egyik látványtervéből. (A végleges ettől eltérhet)Tervező: OROS-HÁZ Kft.

Az Erzsébet-ligeti Pavilon 1902-ben épült. Zenés nyári vendéglátóhelyként szolgált hosszú-hosszú ideig. Ez volt az otthona az elmúlt években reneszánszukat élő paviloni zenekaroknak. Utoljára AZTÉK néven diszkó működött benne, majd teljesen lepukkant.

Most ezt ledúrták, hogy egy új, korszerű Pavilon épüljön a helyére, ami alkalmas lesz városi rendezvények, konferenciák, kiállítások tartására.

Erre nettó 333 milliót nyert az önkormányzat. Egy korábbi költségvetés szerint teljes beruházás vége, amibe beletartoznak a kiszolgáló utak, parkolók és közművek, összesen 589 millióra – vagy ki tudja mennyire – várható.

Külső megjelenésében vissza fog köszönni a korábbi nyolcszögletű épület, de annak még lesznek könnyűszerkezetes, nyeregtetős folyományai. Jól fog kinézni.

Úgy hírlik, hogy a teniszlobbi pillanatnyilag erősebb érdekérvényesítést tudhat maga mögött, mint a bolgárkertészeké, így a Pavilonnal szembeni teniszpályák megússzák a beszántást. Rózsakert egyelőre ad acta, de naiv dolog lenne azt gondolni, hogy az ötletet végleg elvetette Babák Mihály polgármester. Ha ebben a ciklusban nem is, majd a következőben újra elő fogja venni, és addig lesz még egy választás.

A korábbi tervek alapján a beruházás befejezése jövő március végén várható.

Bessenyei Domos fekete övén a fehér csík azt jelzi, hogy viselője még 18 év alatti

Sikeres taekwon-do mestervizsga

Ruzsányi Anna Vietnámi útjáról számol be a Városi Könyvtár Úton sorozatában

Úton: Ruzsányi Anna vietnámi kalandjairól mesélt