ban/ben ,

Átadták a Rózsa utcát Békésszentandráson

Tasy József, Sinka Imre és Dankó Béla a Rózsa utca új járdájának átadásán (Fotó: Babák Zoltán)

A Magyar Falu Programban meghirdetett önkormányzati járdaépítés, felújítás anyagtámogatására kiírt pályázatban nyert a település 4,692 millió vissza nem térítendő támogatást. Ebből összesen 605 méter hosszúságban 1,2 méter széles járda épül meg. A járdán kényelmesen elfér egy kerekesszék, illetve egy babakocsi is.

A 605 méternyi beruházás két utcát érint. Rózsa utca átadója tegnap délelőtt történt. A Kulich Gyula utca kivitelezése a jövő héten kezdődik.

“Öröm, mikor egy pici újat hozzátehetünk a település vagyonához”, mondta Sinka Imre polgármester, aki a jövőre nézve kifejezte reményét, hogy minél több ilyen átadón találkozzanak Dankó Bélával. Köszönte, hogy ez megvalósulhatott, és sok sikert kívánt a következő időszakhoz az országgyűlési képviselőnek.

“Nagyon fontos az, hogy megfelelő minőségű közlekedési infrastruktúra legyen a vidéki településeken”, mondta az égre tekintve Dankó Béla, miután egészen addig nem esett, de akkor éppen rákezdte.

Békésszentandrás az egyik nyertese volt az elmúlt fejlesztési időszaknak, jelentette ki, gratulált a település vezetésének, amiért jól pályáztak. Uniós forrásokból közel 4 milliárd forint érkezett Békésszentandrásra, számszerűsítette az adatokat. Ennek negyedét a település önkormányzata tudta felhasználni a TOP keretében, ami folytatódni fog, ígérte.

Magyar Falu Programban is jól szerepelt a település. Ebben, ha nem is lehetett óriási forrásokhoz jutni, de ahogy a jelen példa is mutatja, komoly fejlesztéseket lehetett ezekből is végezni. A program indulása óta 94 millió érkezett Szentandrásra.

A Belügyminisztérium pályázatain további 32 milliót kapott a település.

Reményét fejezte ki, hogy a jövő is a fejlődésről fog szólni, olyan fejlesztésekről, amik “az életminőséget javítják, a természeti környezet és az egészséges életkörülmények mellé olyan jóléti szolgáltatásokat, infrastruktúrát kaphatnak az itt élők, amellyel a térségben tudjuk tartani az embereket”.

Nagyon jól tárgyaltunk az Unióval, az onnan származó forrásokhoz a korábbi 17,5 százalékos állami hozzájárulást 80-ra tudtuk növelni”, mondta. A következő időszakban vidékfejlesztésre 7537 milliárd forintot fognak tudni elkölteni, zárta köszöntőjét Dankó Béla.

A beszédek után kérték Tasy Józsefet, a kivitelezést végző településüzemeltetési intézmény vezetőjét, hogy vegyen részt a szalag átvágásában.

Tetszett a cikkünk?

Babák Mihály polgármester és Juhász Roland, 95-szörös magyar válogatott

Juhász Roland, 95-szörös magyar válogatott jönne a Szarvasi FC 1905-höz edzősködni

A Füzes Szarvashoz csatlakozna

Szarvashoz csatlakozna a szentandrási Füzes