ban/ben ,

Madarak, fák és gyerekek napja volt a Körösvölgyi Állatparkban

Látványetetésen ismerkedhettek a gyerekek a Körösvölgyi Állatpark madaraival
Látványetetésen ismerkedhettek a gyerekek a Körösvölgyi Állatpark madaraival (Fotó: Babák Zoltán)

Mint minden évben, az idén is megemlékeztek a Körösvölgyi Állatparkban arról, hogy 1902 óta tartják Magyarországon a madarak és fák napját.

Rengeteg gyönyörű madár él a Körösvölgyi Állatparkban, ezért döntöttek úgy, hogy a több százas létszámban érkező gyermekcsapatoknak látványetetés kíséretében mutatják be őket keddi rendezvényükön. A helyi diákokon kívül nagy számban érkeztek Kunszentmártonból, Gádorosról és Szeghalomról is.

A korábbi csoportnak a gyöngybaglyokat ismertették meg, a nap hátralevő részében a fakó keselyűre, az uhura és az erdei fülesbagolyra is sor került.

Ottjártunkkor épp népes gyerekcsapatok igyekeztek a tóhoz, ahol nemcsak nézhették, de számukra is lehetőség nyílt arra, hogy eleséget dobjanak az ott élőknek, lúd- és récefajoknak.

A Körösvölgyi Látogatóközpontban egy filmvetítés keretében az érdeklődők megismerkedhettek a Körös-Maros Nemzeti Park címerállatával, a túzokkal is.

A Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark következő nagyszabású eseménye május 29-én 9 órától lesz. Ekkor a gyermeknap adja a programok sorának apropóját. Az utazó planetárium bevezeti az érdeklődőket a csillagos égbolt titkaiba, de lesz pónilovaglás, aszfaltkréta rajzverseny, és szabadtéri játékok is.

Tetszett a cikkünk?

Dr. Kásler Miklós és Horváth Gábor Andor között Orovecz József a díjátadón

Törőcsik és Nyilasi ellen játszhatta búcsúmérkőzését, most miniszteri elismerésben részesült Orovecz József

Balázs Milán (kékben) akciójából ezúttal nem született gól

Az első félidei csapatjáték meghozta gyümölcsét