ban/ben ,

Zizgés-mozgás gyakorlós Lurkó-falván

Május 27-én délelőtt a Gál Ferenc Egyetem Gyakorlóintézménye óvodai udvara méh kaptárrá alakult át.

Szorgos kis „Méhecskék” lepték el az óvodát. A nagy zümmögés célja nem más volt mint, virágpor és nektár gyűjtése különböző akadályok leküzdésével.

Először a kislurkók az Agrárminisztérium által támogatott Fiúról Apára program keretében rendezett bábelőadáson vehettek részt „A méhek a lényeg” címmel. A mese folyamán a bábok segítségével megismerkedhettek a gyerekek a beporzás és a mézkészítés folyamatával, a méhek mindennapi életével és azzal a ténnyel, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a méhek az emberiség életében.

A színvonalas előadás után a méhecskéknek beöltözött ovisokon volt a sor, hogy szorgoskodjanak, ügyeskedjenek, különbözőféleképpen gyűjtsék a virágport, a nektárt az öt állomáson.

Az első állomáson „Egy méh – legelőn” sepregetve gyűjtögettek kaptárba a virágport. Majd a „Locsi- pocsiméhek” állomásán mézzel tölthették fel tölcséreiket, ami kacskaringózó csöveken keresztül csordogált a kaptárba.

Az „Zizgő méhecskék” megállónál megfelelő méretű virágporgolyó gömbölyítése volt a cél. Vajon melyik kaptár ajtón fért be a virágporgolyó?

A „Pattogó méhek” állomásnál az udvaron elszórt labdákat kellett színek alapján gyorsan összegyűjteni, majd célba dobva eljuttatni a nagy méhkaptába. A végén a „Szorgos méhecskék” egy labirintuson keresztül szállhattak egy virágos mezőre, és a közösen gyűjtött nektárt együtt gyűjthették össze a „mézesbödönbe”.

A sok dolgos munka után a méhecskék megpihenhettek majd a jól megérdemelt ínycsiklandó méhcsemegét elfogyaszthatták.

Amíg a Méhecskék megpihentek addig a campus egész udvara megtelt: a népi Játszóház játékaival, ugrálóvárakkal, ügyességi játékokkal, lufikkal…

Látványos bábelőadással szórakoztatott a Süni Bábcsoport „Fogd és Mard óriások” címmel.
Ezután Hevesi Imi-bá fokozta a hangulatot fergeteges zenés koncertjével.

Ezalatt az iskolásoknak sok sikerélményt adott az „1 perc és nyersz” szórakoztató vetélkedője.

Idén is nagy érdeklődést váltott ki a csillámtetoválás, ahol iskolánk kreatív tanulója Tóth Iringó vezetésével készültek a szebbnél szebb alkotások.

Persze a várva várt jégkrém és hot-dog sem maradhatott el, az intézmény és a Bóbita Alapítványa jóvoltából.

A lurkók nagy örömére lufi hajtogatással is meglepték a gyerekeket a szervezők.

A leendő óvodásokat játszó-kuckó várta, ahol óvodapedagógusaink játékokkal fogadták őket és belekóstolhattak a „jövőbe”, vagyis a gyakorlós életbe.

A rendezvényen minden korosztály megtalálhatta az érdeklődésének legmegfelelőbb szórakozást, ezen a fergeteges és „végre együtt Lurkó-napon”.

Benczéné Inhoff Ildikó szakvezető óvodapedagógus

Tetszett a cikkünk?

26 Points
Upvote Downvote
A Hősök szobrát 94 évvel ezelőtt maga József főherceg avatta fel

József főherceg szavainak felidézésével emlékeztek a magyar hősökre Békésszentandráson

Szalai Anita 5/a osztályos tanuló és Huszti Erika felkészítő pedagógus, sakkoktató

Benkás országos sakkbajnokot avathattunk