in

Átadták a megújult cigány közösségi házat

Az újjáépített roma közösségi házat 2022. július 16-án adták át (Fotó: Babák Zoltán)

A régi közösségi háznak volt egy varázsa. Évtizedekkel ezelőtt Velencei György, majd Mrsan Mihály is vezetett itt klubot. Pusztai József és Kasuba József vezette önkormányzat alatt kibővítették, hangzott el a teljesen újjáépített közösségi ház július 16-i átadóján.

2006-ban meglehetősen romos állapotban vette át a roma önkormányzat a házat. Már akkor “felmerült az igény egy új közösségi házra, ami az itt lakó cigányok és nem cigányok mindennapjait teszik színesebbé”, jelentette ki Romhányi Tiborné Erika, a roma önkormányzat elnöke.

“A felépült új közösségi terünk olyan új funkciókkal fog majd szolgálni, ami lehetővé teszi számunkra, roma és nem roma családok számára, hogy ne csak egy puszta közösségi teret biztosítson, de olyan programokkal is megtöltsük, amik közösséget építenek. Ezzel a helyi roma közösséget, illetve annak elfogadását, befogadását szeretnénk erősíteni”, fogalmazott Szarvas Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke.

A közösségi házhoz a megyében egyedülállóan egy futballpálya is tartozik, ami jelenleg elég rossz állapotban van. A következőkben szeretnék ezt is felújítani, hogy az – miként korábban – ismét alkalmas legyen sport- és közösségi rendezvények megtartására, mondta.

Babák Mihály polgármester kijelentette, hogy ez az épület nincs még kész, még folytatni kell, de ha a közösség úgy akarja, akkor ebből lehet a romák igazi otthona, kulturális, sport és közösségi élet színtere.

Gaál Roland visszatekintett a közösségi ház korábbi körülményeire. Kiemelte a roma közfoglalkoztatási program sikerét, amiben a Szarvasi Járási Hivatal segíteni tudott.

Pisont András, aki a Piránó Roma Kulturális Egyesület elnökeként érkezett, örömét fejezte ki, hogy egy olyan eseményen vehet részt, amin egy roma közösségi házat adnak át, ahol a gyerekek és a felnőttek közösséget tudnak építeni. Gratulált mind a települési, mind a cigány önkormányzatnak, és hozzátette, hogy minél több ilyen kellene.

A szalagátvágás után a Tessedik Táncegyüttes lépett az ünnepi esemény közönsége elé, majd a projektet Romhányi Tiborné Erika ismertette.

A 138 négyzetméteres épület 60 milliónyi támogatásból, illetve 16 milliónyi önerőből valósult meg. Utóbbit az önkormányzat biztosította. Helyet kapott benne egy 67 nm-es nagyterem, vizesblokk nemenként elkülönített mosdókkal és tusolóval, mozgáskorlátozott wc, teakonyha, valamint egy irodahelyiség. Kívül egy 30 nm-es fedett teret alakítottak ki.

Zima percenként adott feladatot Petrovicsnak, aki egy híján minden lövést kifogott

Turul, Gallicoop, Pro Gym a Nyári Kupa 2022 dobogója

Bálizs Anett (Candy) és Szente Vajk (Alex) a Játékszín Legénybúcsú című vígjátékában

Tisztelet Rejtő Jenőnek