in ,

A Székely is csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz

Jancsurák József, Vantal Zsolt és Ozsváth Zsuzsanna a csatlakozási szerződés aláírását követően
Jancsurák József, Vantal Zsolt és Ozsváth Zsuzsanna a csatlakozási szerződés aláírását követően (Fotó: Babák Zoltán)

A Honvéd Kadét Program 2017-ben jött létre, felváltva, kiegészítve és jelentősen újra értelmezve a honvédelmi tárca korábbi pályaorientációs programját. Így jött létre a Honvéd Kadét Program, amihez Békés megyében kilencedik intézményként csatlakozott a Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium.

Ebben az oktatást és szabadidős tevékenységet kombináló fejlesztő programban azok az intézmények vehetnek részt – immár országszerte 120 –, melyek vállalják, hogy a Magyar Honvédség számukra kijelölt szervezetével, valamint a Honvédelmi Sportszövetséggel együttműködnek, mondta Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna, a Székely, illetve a Területvédelmi Ezred közötti szerződés megkötésének pénteken rendezett ceremóniáján.

Jancsurák József, a Gyulai Szakképzési Centrum főigazgató-helyettes örvendetesnek nevezte, hogy Szarvason elkészült a Honvédelmi Sportközpont, ami a sportolási lehetőségek mellett a Magyar Honvédség utánpótlását is hivatott segíti.

Vantal Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred parancsnoka az együttműködésről elmondta, hogy a Dunától keletre fekvő kilenc megyéből – ami egysége felelősségi területéhez tartozik – a

Székely az 53., ami csatlakozik ehhez a programhoz.

Ozsváth Zsuzsanna, a Székely igazgatója felelevenítette, hogy az intézmény oktatói testületében már régebben megfogalmazódott, hogy olyan fiatalokat neveljenek, “akik felelősségteljesen viszonyulnak a saját hazájukhoz és kellően érzékenyek a körülöttük lévő világra”, ezért nagy megtiszteltetés számukra, hogy csatlakozhatnak e programhoz.

Elmondta, milyen előnyökkel jár a csatlakozó diákok számára: közismereti képzésben vesznek részt, honvédelmi alapismeretek tantárgyat fognak tanulni heti 1-2 órában, amelyen megismerkedhetnek azzal, hogy állampolgárként milyen honvédelmi feladataik vannak és azzal is, hogy mit tesz a Magyar Honvédség a haza védelméért. Mindezek mellett számos, a mindennapi életben is használható tudásra is szert tesznek, ilyen például az elsősegélynyújtás, a terepen való tájékozódás, a táborozási ismeretek vagy akár az önvédelem. Honvédelmi alapismeretekből – választható érettségi tantárgyként – érettségizhetnek is, amely felvételi tárgyként szerepel a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő jelentkezésnél.

Emellett számos olyan programra járhatnak, amik csak számukra lesz elérhető: sportlövészet, küzdősportok, hagyományőrzés, hadisírgondozás, ejtőernyőzés, laktanya-látogatások, paintball, airsoft, különböző játékok, légfegyveres, lézerfegyveres céllövészetek, kalandtúrák és akadálypályás foglalkozások.

Nem mellesleg

évi 10 hónapon át alanyi jogon jár a programban résztvevőknek a Béri Balogh Ádám honvéd kadét ösztöndíj,

aminek összege a tanulmányi átlageredményük függvényében 14 és 40 ezer forint közé esik havonta.

Molnár Etele alpolgármester visszatekintett iskolai tanulmányainak idejére, amikor ő is tanult honvédelmi alapismereteket.

Az iskola tanárai és tanulói két katonadalt adtak elő, amit követően Kis Ákos kormánytanácsos, a Honvédelmi Minisztérium Oktatási és Ifjúságstratégiai Főosztály Ifjúságstratégiai Osztálya szakreferense átadta a csatlakozásról szóló dísztanúsítványt és emléktáblát Ozsvát Zsuzsannának.

Fojt Sára és Opavszky Márk

Opavszky Márk és Várnagy Vivien is érmet hozott Szegedről

Fotó: Ignácz Bence

Nagy sikerrel zajlott Békéscsabán a hetedik Megyenap