Babák Z
“Nagyon büszkék vagyunk rátok”, mondta Molnárné Krajcsovicz Magdolna, annak a meglepetéspartinak a nyitányaként, amit Bátor György és Keller Gergő, illetve Gergő frissen szerzett kétszeres ifjúsági világbajnoki címének megünneplésére szervezett.
“Nem csak büszkék vagyunk, de köszönetet is szeretnénk mondani azért, mert ez a két futam olyan felejthetetlen élményt és örömet jelentett mindannyiunknak, akik ott voltunk a pálya szélén, vagy online nézték végig a futamokat, hogy ezért köszönet jár, csakúgy, mint azért az elvégzett kemény munkáért, ami ide vezetett.”
Visszaemlékezett arra a tíz évvel ezelőtti napra, amikor Gergő szőke kisfiúként megérkezett a vízitelepre. “Akkor még nem voltál ilyen izmos, de gyorsan kiderült, hogy rendkívüli érzéked van a kajakozáshoz. Két sérülés, egy kartörés és egy hosszabb hátprobléma is nehezítette az idáig vezető útat, amiből Doxyval fel tudtatok állni és továbbmenni, hogy ezen a hétvégén megtörténjen a csoda”, fogalmazott Magdi.
Köszönetet mondott a szülőknek, Vikinek és Zolinak is, mert ilyen támogató szülői háttér nélkül nem jött volna össze ez a két fényes érem.
Őt követően Gergő elevenítette fel a két aranyfutam emlékeit: “A négyes nagyon kemény volt, mert az hidegben, esőben, szélben zajlott, nagyon oda kellett figyelni arra, hogy jól be tudjunk melegíteni, és úgy tudjunk odaállni a rajthoz, hogy minden klappoljon. Szerencsére ez sikerült, és egy száz százalékos pályát tudtunk jönni, Eszméletlen volt! A párosra meg már minden feszültség nélkül álltam oda, hiszen már volt egy aranyérmem, de mindenképpen meg akartam nyerni. Ha már egyet megnyertünk, miért ne legyen mindjárt kettő?!”
A páros izgalmasabbra sikeredett, mint a négyes, de az utolsó kétszáz kifejezetten jó volt, mondta.
“Ez a két pálya az év pályája volt a csapat részéről”, összegezte röviden a két aranyfutamot.
Doxy is a szülőknek köszönte meg elsőként a segítséget, de nem feledkezett meg Magdiról, aki a verseny közeledtével egyre nagyobb terhet vett le válláról a szervezésben, illetve az edzések lebonyolításában annak érdekében, hogy ő Gergő lehető legjobb felkészülésére összpontosíthasson. Bogár Gábornak is háláját fejezte ki, hogy vállalta a nyúl szerepét, és partner volt abban, hogy Gergőnek igazi jó, éles versenyhelyzetet szimulálni tudó edzőtársa legyen.
Végül az egész kajakosközösségnek megköszönte, hogy nagyon jól tűrték, amikor kevesebb ideje jutott rájuk.
A köszönetek sorában Dobruczky Zsolt következett, aki azért fejezte ki háláját, hogy vezetőségi tag státuszának vége felé közeledve bearanyozták az elmúlt 35 évének a zárását.
Utolsóként Gergő édesanyja, Marosi Viktória szólt: “Elmondhatatlan érzés azt látni, hogy mennyien elmentek Szegedre csak azért, hogy a gyerekemnek szurkoljanak.”
Felidézte Gergő egyik arany utáni nyilatkozatát, amiben elmondta, hogy az utolsó kétszáz méter a közönségen múlott, és kifejezte örömét és háláját afelett, hogy segítségükkel fia magyar pályán tudott világbajnok lenni.
Senki sem feledkezett meg Fahéjról, a tacskóról, aki immár világbajnokcsináló kabalakutya magasságokba emelkedett: mindenki megsimogatja, aki világbajnok akar lenni.
