in ,

Kecel ellen megtört a gólátok, 4-et lőttek

Benyó Viktória 58. percben szerzett góljával megtörte a jeget
Benyó Viktória 58. percben szerzett góljával megtörte a jeget (Fotó: Babák Zoltán)

Hazai pályán bizonyíthattak – és éltek is a lehetőséggel – a Hunyadi U15-ös lányai szombat délelőtt, amikor a Bács-Kiskun megyei leány U15-ös bajnokság 6. fordulójában Kecel csapatát fogadták.

Az első félidő gólmentes volt, de a hazaiak uralták a pályát. Boros Szabolcs edző tisztázhatta a lányokkal, hogy a labdarúgás élménynek is nagyszerű, de az eredményesség mérése gólokkal történik, tessék kapura rúgni!

Úgy néz ki, növendékei megfogadták utasítását. Kapufa kapufát követett, de a kihagyott büntető mutatja, hogy a kapu még mindig egy kicsit mumus.

AZTÁN AZ 58. PERCBEN MEGTÖRT A JÉG!

A várva várt gól Benyó Viki bravúros kapura rúgásából született meg. Ettől erőt kaptak a lányok és még háromszor vették be a keceliek kapuját.

“Az ellenfél azt gondolta hogy fáradunk, de ezek a lányok a meccs után akár egy “kis Gondát” is lefutnának”, nyilatkozta Boros Szabolcs edző a három sípszót követően. “Vannak helyzetek amik még nem jönnek össze, de a meccsrutin ezt is orvosolni fogja. Ismét büszke vagyok a lányaimra”, jelentette ki Boros Szabolcs.

A következő két meccset idegenben játsszák a lányok. Az évben az utolsó forduló számukra 2022. november 12-én lesz, amikor a most lezajlott 6. forduló után az előttünk álló Baja érkezik Szentandrásra.

Hunyadi MSE – Kecel FC 4–0 (0–0)

Hunyadi MSE: Bálint Enéh, Benyó Viktória, Lukács Natasa, Nagy Lotti, Szitó Stefánia, Kis Mercédesz, Nagy Léna, Kis Mira, Szitó Katalin, Kovács Réka, Hajduch Noémi. Edző: Boros Szabolcs

Góllövők: Benyó Viktória, Kis Mercédesz, Szitó Stefánia, Hajduch Noémi

A Kiskőrösön jégre lépő U12-es szarvasi csapat

Újra jégen: Megkezdődött a bajnokság U12-eseinknek

Indulnak a szarvasi karatésok a diákolimpiára

Négy szarvasi iskola, négy érem a karatésok diákolimpiájáról