in ,

Új lelátóval várják a tavaszi szezonkezdésre a szurkolókat Csabacsűdön

Elkészült az 51 ülőhelyes lelátó Csabacsűdön (Fotó: Babák Zoltán)

2022 januárjában adta be Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata azt a pályázatot, aminek keretében a sportpályán december végére felépült egy 51 szurkoló leültetésére alkalmas lelátó.

A támogatói értesítés október végén érkezett az önkormányzathoz, hogy a Körösök Völgye Vidékfejlesztési Egyesület LEADER programja keretében meg is nyertek rá a 3,93 millió forintot, amihez 5 százalékos önerőt kellett hozzátenni, így a kivitelezésre a november, illetve a december maradt. Az idő kegyes volt a munkákhoz, a januárban vállalt december végi határidőt sikerült tartani.

Először egy 50 négyzetméteres beton fogadófelületet alakítottak ki. Megszilárdulását követően épülhetett rá a fémszerkezetes lelátó zöld székekkel, ami Csabacsűd település zászlajának és a hazai csapat, a Csabacsűdi GyLSE színe is egyben.

“A pályázat beadását indokolta, hogy a korábban felajánlásból létesült faszerkezetes lelátó anyaga elöregedett, elkorhadt, balesetveszélyessé vált. Nem mertük a felelősséget vállalni azért, hogy egy mérkőzésen sérülést okozzon a szurkolóknak”, indokolta a beruházás szükségességét Molnár József polgármester.

Molnár Etele, Gyuricza Csaba és Dankó Béla a 2023. január 17-i átadón

MATE: 800 milliós kutatást és képzést szolgáló beruházást adtak át az ÖVKI-ben

A mérkőzésen esett gólok felét Bakos rúgta

A fiatalos lelkesedés még elég volt az első félidőre, aztán a terminátorok sebességbe tették magukat