in

A Fradival kezdtek U8-asaink a korosztályos Cziglédszky-kupán

A Fradival kezdtek U8-asaink a korosztályos Cziglédszky-kupán
A Fradival kezdtek U8-asaink a korosztályos Cziglédszky-kupán (Fotó: Babák Zoltán)

Egyből a mumust, a későbbi győztes Ferencvárost kapták ellenfélnek a vasárnapi Cziglédszky Sámuel Emléktorna U8-asai számára rendezett játéknapján a Szarvasi FC 1905 korosztályos játékosai. Egy szülő elmondása szerint előző nap még otthon fogadkoztak a srácok, hogy ellátják a Fradi baját, de a valóság talaján ez nem sikerült. Ez nem is csoda, hiszen a Fradi U8-asai a döntőben a másik csoportgyőztest is 9-1-re lépték le.

“Nagyon vártuk ezt a tornát a csapattal, hiszen ez volt az első alkalom, amikor együtt vehettünk részt ilyen jellegű eseményen”, mondta a tornát követően edzőjük, Moleri Roberto. Az ilyen tornáknak fontos szerepe van az összecsiszolódásban, amit az is mutatott, hogy a gólok nagy részét figyelmetlenségből és bizonytalanságokból szerezték az ellenfelek, de a harmadik mérkőzésen már szoros eredményt sikerült elérni a szarvasiaknak.

“A harmadik meccsig kellett várni, mire sikerült leküzdeni a kezdetleges lámpalázat, és onnantól kezdve nagyon szép játékot tudtunk mutatni a kilátogató közönség felé. Személy szerint úgy gondolom, hogy jó úton halad ez a korosztály. Sok tehetséges gyerekkel vagyunk megáldva, reméljük láthatjuk majd őket komolyabb szinten is focizni!”, fogalmazott Roberto.

A torna dobogósai: Ferencvárosi TC, Gyulasport, Békéscsaba 1912 Előre FC

A legjobb kapus:Bíró Bálint (FTC)
A legjobb mezőnyjátékos: E.B. Zeus (FTC)
Legjobb góllövő: Polenyik Nataniel (FTC)
A legjobb szarvasi játékos: Ambrus Zsombor

A Szarvasi FC 1905 U8-as játékosai: Galát Noel, Besenczy Simon, Rácz Noel, Bencsik Pál, Uhljár Milán, Závoda Borisz, Ambrus Zsombor, Koszti Bence

Edzők: Moleri Roberto és Polonszki Patrik

A 2023-as költségvetést tárgyalja Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete

Közérdektelenség mellett zajló közmeghallgatással vette kezdetét 2023 első soros testületije Békésszentandráson

Hajduch Nándor a szombati Eislebenben rendezett versenyen a dobogó legfelső fokára állhatott

Szarvasi arany Németországból