in

A török idők végvári hőseire emlékeztek a szlovákosok

Ebben a tanévben a szlovák iskolában január 23. és február 3. között valósítottuk meg a 6. évfolyam projektjét „Végváraink hősei, múltunk dicső csillagai” címmel. A történelemórák aktuális témáihoz jól illeszkedett a magyar irodalom tananyaga – Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regénye.

Természetesen a kor minél szélesebb körű megismertetése minden tanórát érintett a projekt két hetében. A tanulóink egyfajta időutazáson vehettek részt. Néhány példa: történelemórán a helyi városi múzeumban a korból származó földvár makettjével, és annak dokumentációs emlékeivel foglalkoztak. Úszásórán élvezhették a törökfürdő kényelmét, rajzórán társasjátékot készítettek a regényhez, technikaórán anyagtervezés valósult meg török motívumokkal. A török gasztronómiába is betekintettek technika- és etikaórákon. A természettudományok segítségével a kor tájékozódási lehetőségei tárultak fel, térképet készítettek. Énekórán pedig együtt énekelhették Tinódival Eger vár históriájának summáját reneszánsz kori hangszerek kíséretében. A nyelvórák mellett sem mehettünk el török emlékek, kapcsolódási pontok nélkül. Kerestünk török jövevényszavakat a magyar nyelvben, angolul jellemeztük a török kori öltözetet, szlovákul a kor török épületei, híres személyei kerültek terítékre. (Természetesen mindez a teljesség igénye nélkül.) Mindezek segítségével, ha figyeltek a tanulók az órákon és az érdekesnél érdekesebb programokon, könnyen kiszabadultak a szabadulószoba feladatlabirintusából is. A projektzáró rendezvényen illatos török teát és gyömbéres édességet kóstolhattak török zenei aláfestéssel.

Előkészítettük a későbbi időpontban megvalósuló tanulmányi kirándulásunkat is, ahol a gyerekek az egri várban a tervek szerint csoportokban (útvonaltervvel, munkáltató füzettel) személyesen fedezhetik majd fel a „török világ” tárgyi nevezetességeit is.

Sinkáné Nyemcsok Erika

Csendes Csaba, a békéscsabai mentőállomás vezetője négy órás elméleti képzésen ismertette az elsősegélynyújtás alapjait

Elsősegélynyújtó tanfolyam a kamaránál

Bogyó Benedek ezüstöt szerzett a kaposvári országos versenyen

Birkózó ezüst az országos bajnokságról