in

Frankó Dániel döntőzhetett a Szlovák Grand Prix-n

Frankó Dániel ezüstöt hozott korosztályából a Szlovák Grand Prix-ről
Frankó Dániel ezüstöt hozott korosztályából a Szlovák Grand Prix-ről

Pozsonyban 27 ország 253 egyesületének 2479 nevezésével került megrendezésre a térség legnagyobb megmérettetése. A szarvasiak egyrésze már pénteken útnak indult, hogy kipihenten léphessen tatamira szombat reggel, míg a vasárnap versenyzők Ruzsinszki György edzővel szombat hajnalban vágtak neki a szlovák fővárosig tartó 350 kilométernek.

A küzdelmek az U21-es korosztállyal indultak. Frankó Dániel itt szlovák, cseh, majd a kétszeres Eb-érmes bolgár ellenfelét is verve a döntőig menetelt, ahol végül ezüstérmet szerzett.

Dani a vállműtétből eredő féléves kihagyása után most talált újra magára, uralva a mérkőzéseket jó reakciókkal kezelte a távolságokat és a szituációkat.

Frankó Dániel ezüstöt hozott korosztályából a Szlovák Grand Prix-ről
Frankó Dániel ezüstöt hozott korosztályából a Szlovák Grand Prix-ről

Nagy Máté pont nélküli döntetlennel kezdett, 2:2-es bírói ítéletnél a magyar vezetőbíró végül az ellenfele javára döntött, elvágva ezzel honfitársa továbbjutási lehetőségeit.

Délután a felnőtt küzdelmekre került sor. Kerti Kelemen korosztályváltás után először indult ebben a mezőnyben, képes volt tiszta találatszerzésre, de a győzelemhez még rutint kell szereznie a nagyok között.

Nagy Máté is indult a felnőtt -60 kg-ban, ahol első meccsét fej és testrúgásokkal fűszerezve maximális különbséggel idő előtt 10:2-re nyerte bolgár ellenfelével szemben. A következő meccsen a későbbi döntőssel találkozott, ahol pont nélküli döntetlen után ellenfelét engedték tovább a bírók.

Tálas Bendegúz kicsit nehezen talált magára, ellenfele 5 ponttal elhúzott, ám Bendi módszeresen ledolgozta a hátrányát, sőt még az utolsó másodpercben is jól reagálta le ellenfele akcióját, azonban ott már a kontratámadása nem ment végig, és így az első pontszerzés előnyével az ukrán versenyző jutott tovább.

Négy mérkőzést nyerni tudott a felnőttek között Frankó Dani, be is ment a legjobb négy közé, ám a döntőbe jutás ezúttal nem jött össze, a vigaszágon az 5. helyen zárt.

Másnap a gyerek kategóriák következtek. Elsőként Bagosi Marianna kezdett, és bár tisztán talált, a sarokbírók jelzése ellenére pontját kontakt miatt nem kapta meg. Ezt követően is határozottan próbálkozott, ám akcióját követően kifordult, amit ellenfele büntetett.

A másik ágon Szebegyinszki Rita 0:1-ről 2:1 re fordított ukrán ellenfele ellen. A következő kört nem sikerült hoznia, ellenfele azonban a döntőbe jutott, így Rita a vigaszágon versenyezhetett. Itt is határozottan kezdett, megszerezte az első pontot, ám előnyét megtartani már nem tudta, a 7. helyen végzett.

Ruzsinszki Balázs is határozottan dolgozott, de tiszta találatait a bírók büntették és végül leléptették.

“Örülünk, hogy ilyen nagy versenyről éremmel térhettünk haza, és hogy a felnőttek között is sikerült meccseket nyernünk. Voltak ugyan hibák, de minden versenyző szereplésében volt használható elem, amiből tovább lehet építkezni a márciusi horvátországi Opatija Kupa versenyig”, foglalta össze Ruzsinszki György, a szarvasiak mestere.

Stratégia partnerségben az iparkamara Navracsics Tibor tárca nélküli miniszterrel

Nótaedzés a Nagy-Magyarország Fogadóban

Szentandrási nótaedzés péntekenként