in

Már 990 négyzetméternyi szentandrási szőnyeg van az Országházban

A szentandrási szőnyeg történetét elevenítették fel Békésszentandráson.
A szentandrási szőnyeg történetét elevenítették fel Békésszentandráson. (Fotó: Babák Zoltán)

Május 16-a Békésszentandráson községi ünnepnek is nevezhető, mert 1951-ben ezen a napon alakult meg Szabados György vezetésével a Békésszentandrási Háziipari Szövetkezet, mondta Hévizi Róbert kedd délután a szentandrási tájháznál, amikor a szőnyegszövés napján, mint helyi ünnepen emlékeztek a több, mint 100 éves történetre.

A szőnyegszövés hagyományai ennél is régebbre, 1918-1919-ig nyúlnak vissza, amikor az Erdélyből érkezett Farkas házaspár meghonosította a szőnyegszövést a településen. Eleinte házaknál, majd iparszerűen az akkori Katolikus Kör – ma művelődési ház – épületében zajlott a munka 40 szövőszékkel.

Bagi Lajos isztambuli katonai szolgálatáról hazatérve úgy döntött, hogy megépítik a Körös-parton álló ikonikus épületet, a Szőnyeggyárat, és ott folytatják a szőnyegszövést. Az oroszok a kitelepítések alatt mindent vittek, amit láttak, így az ipar csak a fent említett 1951-es szövetkezetté alakulás után éledt újra, viszont azt követően volt, amikor 1000 főt foglalkoztatva élte fénykorát a szőnyegszövés.

A szentandrási szőnyegek szerte a világba eljutottak. Megtalálható a washingtoni Fehér Házban, a windsori királyi kastélyban, luxusvonatokon, repülőgépeken, de ne menjünk olyan messzire, az Országház jó néhány termében is.

Erről, illetve a jelenről a szentandrási szőnyegszövést szervezett formájában utoljára irányító Czuczi Ernő osztott meg érdekes adatokat. Bemutatta azt a két szőnyeget, amit az utóbbi két évben készítettek az Országházba, annak Pázmándy terembe, illetve a Nándorfehérvári terem előterébe.

Az egyik 17×8 méteres. Érdekessége, hogy magyaros motívumokat tartalmaz. A kalocsaitól kezdve minden olyan minta látható rajta, ami a hímzés világában is megtalálható. Ilyesmivel korábban egyszer, a 70-es és 80-as évek fordulóján kísérleteztek, de akkor nem mutatkozott igény rá.

A másik, 12×8 méteres szőnyeg mintái is magyaros motívumokat tartalmaznak, de ezúttal nem a hímzés, hanem az öltözködés, a zsinóros mente stílusvilága.

Összesen 235 négyzetmétert szállítottak az elmúlt két év alatt. Czuczi Ernő összeszámolta, az Országház különböző termeiben összesen 990 négyzetméternyit takarnak Békésszentandrásról származó szőnyegek.

Zárásul azok tiszteletére, akik a szőnyegekbe fektetett munkájukkal hozzájárultak Békésszentandrás híréhez a világban, egy koszorút helyeztek el az egyik szövőszéken.

Hajduch Nándor (j2) a dobogó harmadik fokán.

Hajduch Nándi bronzérmes a felnőttek országos bajnokságon

Ollé Bálint lett a rájátszás gólkirálya.

Bronzérmesek a HC Szarvas kézilabdázói