Csütörtökön este a Vízi Színház színpadán a Nemzeti Színház hozta el Szarvasra, Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas, Érdemes- és Kiváló művész Fedák Sári életét felelevenítő darabot, Dávid Zsuzsa és Szűcs Nelli rendezésében. Az előadás a XII. Teátrumi Nyári Fesztivál 9. versenyprogramja volt.
A százhúsz perces előadást Szűcs Nelli bravúrosan játszotta végig. A szép, fiatal lányból a színpadon változott megtört, öreg nővé. Ez a színpad csodája, amikor szinte minden eszközt nélkülözve, pusztán színészi képességeivel alakul, változik át egy művész. Nincs trükk, csak a színészi játék.
Fedák Sári és Szűcs Nelli életében vannak közös pontok. Beregszász, ahol Fedák Sári Született és Szűcs Nelli életében is fontos, hiszen nem messze született, de a színészi pályája kezdete ide köti, mert alapítója volt a Beregszászi Színháznak. A másik közös pont a vallásos nevelés, ami elkísérte Fedák Sárit is és Szűcs Nelli életében is fontos.
Az előadás Fedák Sári 1928-ban kiadott Útközben című könyvéből és a naplójából készült. Végig követte életét egészen haláláig. Fedák az ünnepelt színésznő, aki nevéhez fűződik a Bob herceg legnagyobb szériája, és a János Vitéz címszerepe, aminek érdekessége, hogy Iluskát és a Francia királylány szerepét szánták neki, de ő János vitézt akarta játszani. Kirobbanó sikerrel játszotta a szerepet. A Király Színház ünnepelt színésznője volt, aki nem hasonlított senkihez sem. Ady Endre így ír róla: „Fedák Sári nem az a lány, akiről hideg melegséggel vagy meleg hidegséggel lehet szólni és írni. Ő első Fedák Sári. Egy és szuverén. Valaki és teljes valaki. Egyéniség, aki nem paktál, s aki nem reflektál semminemű türelemre. Tessék csak bátran nézni, látni és ítélni. A Bereg megyei bakfis egyszerre csak fölszaladt a színpadra. Mint a gyötrelmes, erős, szűz vihar, végigsöpört ott mindent. Trónjaikról lerángatott autokrata színpadi királynőket, félelmetes bálványokat, szent és sérthetetlen formákat, tradíciókat és konvenciókat. A kis bálványdöntő úgy tett a züllött budapesti színházi világgal, mint Napóleon az egyesült seregekkel.” A szerelem Molnár Ferenc író személyében jött el – a második felesége volt – azonban Molnár nem a hűségéről volt ismert.
Életét mindkét világháború alaposan megváltoztatta, annyira, hogy börtönre ítélték (legjobb barátnője jelentette fel) és eltiltották a színpadtól. Magányosan – csak a komornája tartott ki mellette – halt meg.
A közönség néma csendben figyelte Fedák Sári életének utolsó szakaszát, a börtönben történteket, a tárgyalást. Megdöbbentő események, magával ragadó előadás, amit a közönség az előadás végén hosszú ütemes tapssal köszönt meg Szűcs Nellinek.
Galambos Edit
A fotókat Kepenyes Balázs készítette.