in

Újabb M44-szakasz átadója közeleg

Forrás: magyarepitok.hu

Újabb mérföldkő az M44-es projektjében: átadták a szentkirályi elkerülőt címmel jelent meg egy írás a magyarepitok.hu oldalon. A cikk annak kapcsán született, hogy december 19-én átadták a Bács-Kiskun vármegyei település, Szentkirály elkerülését biztosító 2,9 kilométeres új utat.

Számunkra, akik Szarvas felől közelítjük meg Kecskemétet, pillanatnyilag nem annyira izgalmas ez a hír, de az átadón Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára hangsúlyozta, a tervek szerint jövő év elején adják át az M44-es gyorsforgalmi úthoz kapcsolódóan, a Lakitelek és Szentkirály közötti 4,6 kilométeres útszakaszt.

Ekkor már választhatunk, melyik úton megyünk a Fekete Gólyánál levő csomópontig, a hosszabb M44-esen, vagy a most is használatos úton.

“Várhatóan 2025-ben pedig elkészül a Szentkirály és Kecskemét közötti 32 kilométer hosszú rész is, miközben 2024-ben tovább folynak az út Békéscsaba és az országhatár, illetve Nagyszalonta irányába történő folytatásának előkészítési munkálatai is.”

A Lakitelek és Szentkirály közötti négysávos szakasz építéséhez számos olyan útfejlesztés kapcsolódik, amelyben a környék számára kulcsfontosságú kétsávos utak újulnak meg, illetve épülnek ki, áll a Magyar Építők cikkében.

Az új út a Tiszakécske felöli végén egy osztályozós (balra sávos) csomópontot kapott, míg a másik végén egy ötágú körforgalom épült ki közvilágítással.

Az átadó eseményen Nagy Bálint felidézte: az M44 munkálatai 2016 óta folynak, és eddig három ütemben valósultak meg:
– az első, a Tiszakürt és Kondoros közötti 61 kilométeres szakaszt 2019-ben adták át,
– majd 2020-ban készült el a Kondoros és Békéscsaba közötti 17,6 kilométer hosszú rész,
– végül a Lakitelek és Tiszakürt közötti mintegy 10 kilométer hosszú szakaszt az új Tisza-híddal 2021 decemberében helyezték forgalomba.

A keddi sajtóeseményen a fenti további projektelemekről is tájékoztatást adtak, eszerint (az M44-estől Kecskemét felé haladva):
– a leendő M44-es és Szentkirály közötti 4,1 km-es szakaszon megtörténik a 4623-as Tiszakécske-Szentkirály út felújítása egészen a fent szóban forgó elkerülő út kezdőpontjáig;
– ennek folytatásaként készült el a ma átadott elkerülő;
– Szentkirály után a 4622-es jelű utat megerősítették 8,5 kilométeren egészen a 4622-es végpontjáig, ahol a régi 44-esbe torkollik a Fekete Gólya Étteremnél – ezt a projektelemet idén befejezték, egy párhuzamos kerékpárutat is kiépítve;
– a 44-es főutat is felújították 3,8 kilométeren Kecskemét külterületén: a Fekete Gólya Étteremtől egészen a 445-ös elkerülő útig, vagyis a repülős körforgalomig – ezek a munkák már tavaly lezárultak.

Az M44-es utolsó Kecskemét és Szentkirály közötti szakaszához 14 műtárgy megépítése kapcsolódik, közülük számos hídon már a pályalemez is elkészült.

Ezzel eddig már közel 89 kilométer készült el a Békéscsabáig mintegy 125 kilométeres gyorsforgalmi útból, valamint folyik az M44-es Nagyszalonta irányába történő folytatásának előkészítése is, hangzott el.

Ez akkor lesz kényelmes, ha Románia is a schengeni övezethez fog tartozni, nem kell a határon várakozni.

A dőlt betűs részek a magyarépítők.hu cikkéből ollózva.

A Kacsa-tavi Teknős.

Gyermeknapkor lesz a Teknős és a Kacsa-tó környékének átadója

Viharos karácsony