in

Sinka Imre: Úgy szeretném folytatni, ahogy elkezdtem

Sinka Imre, Békésszentandrás polgármestere újabb ciklusért indul.
Sinka Imre, Békésszentandrás polgármestere újabb ciklusért indul. (Fotó: Babák Zoltán)

Sinka Imre, Békésszentandrás polgármestere 2010 óta. Akkor 400 milliós adóssággal vette át a települést, jelentette ki az immár negyedik ciklusára készülő településvezető. Akkor felállított egy rendszert, amibe a rövid- és hosszútávú terveit sorolja. Előbbibe az egy cikluson belüliek, utóbbiba a kettőre, vagy az azon túl nyúlók kerülnek.

Első polgármesterségének végére sikerült nullára hozni a költségvetést.

A másodikban a kerékpárút-hálózat fejlesztésének első ütemét sikerült megvalósítani, illetve akkor kezdődtek meg az intézmények energetikai fejlesztései. Ugyanezen időszak alatt kezdett formát ölteni a lakosság és a turizmus szempontjából talán legkiemelkedőbb önkormányzati projekt, a Fövenystrand, illetve környezete.

Ugyan a harmadikra a covid rányomta a bélyegét, de még így is 4,5 milliárdnyi beruházást tudtak megvalósítani, folytatták a kerékpárutak fejlesztését és megvalósult az új szennyvízkezelő. A hosszútávú beruházások terveibe beleszólt a víziközművek államosítása.

Kiemelt célként lebegett a szeme előtt a belterületi utcák járhatóvá, illetve lehetőleg aszfaltburkolatúvá tétele, valamint az üdülőterületi utak javítása. Ebben 40 éves elmaradása van a településnek, jelentette ki a településvezető.

Az iskoláért való küzdelmet egyszemélyes háborújaként jellemezte. Ennek eredményeként az iskola tulajdonjoga a településnél maradt minden ingatlannal együtt.

Negyedik ciklusára kanyarodva elmondta, hogy folytatná a belső utak és járdák fejlesztését, illetve tovább bővítené kerékpárút-hálózatot. Fontosnak tartja az önkormányzati intézmények további rezsiköltség csökkentő fejlesztését. A gondozási központ kapacitását újabb épülettel növelné.

Míg 2012-ben 10-15 körüli gyermekszületést regisztráltak, most 25-30 körül áll ez a mutató, de volt 35-ös év is. A tendencia egyértelműen felfelé mutató, ami köszönhető a konstruktív önkormányzatnak is. “Elvitathatatlan, hogy ebben nagy szerepe van az állami családpolitikának”, tette hozzá. Ők erre a hullámra ültek fel sikerrel, aminek eredményeképp Szarvasról és Öcsödről is sok betelepülő érkezett.

A beköltöző fiatalok miatt lelassult a település elöregedése, ami azzal az örömteli feladattal fog járni, hogy a bölcsődei férőhelyeket a lehetőség adta kereteken belül növelni kell.

A két ciklust felölelő középtávú tervek között szerepel nagy álma, egy Furugyon keresztül vezető kerékpárút, hogy körbekerékpározható legyen a Körös. A másik a katonai üdülő, ahol szeretnének a lakókocsis, illetve – a strandhoz hasonlóan – a sátras turizmusnak teret adni. Egy ilyen kemping hiányzik még Békésszentandrás turisztikai palettájáról. Eddig nyertek már rá 47 milliót, de a teljessé tételéhez kell még négy-öt ilyen volumenű pályázat.

Utolsóként a belvízvédelmi rendszer teljessé tételét említi Sinka Imre. 8 év alatt 80 százalékosra sikerült hozni, de még két ütem hátra van. Ezek egyikét már megnyerték, míg a másik újrabírálás alatt van. Hozzáteszi, hogy önerőből megcsinálták a Harcsási-csatorna kotrását, ami a rövid idő alatt leszakadó csapadék elvezetésében van nagyon fontos szerepe. “Az időjárás mostanában tapasztalható gyors változásában nagyon benne van egy ilyen szélsőséges mennyiségű csapadék”.

A következő ciklusra nyugodt lelkiismerettel tekint, “nem azon kell mindig agyalni, mi lesz holnap, stabil költségvetéssel kezdhet a következő testület”.

Dr. Lipcsei Imre HVB-tag, dr. Gyalogné dr. Varga Éva a HVB elnöke köszöntötte és Horváthné dr. Kepenyes Edit, a Helyi Választási Iroda helyettes vezetője.

Kialakult a választási „kínálat”

A 25 kilométeres táv rajtja az Országos Vízitúra Bajnokság 2024-es szarvasi nyitófordulójában május 4-én.

Szarvason nyitott az Országos Vízitúra Bajnokság