in ,

Kellett Endrefalvi harmadik találata

Endrefalvi Erik első gólja.
Endrefalvi Erik első gólja. (Fotó: Babák Zoltán)

Az utolsó forduló mérkőzéseit játszották szombaton a Vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban, már csak egyetlen párharc van hátra, melyet jövő kedden pótol a bajnok Gyula és a Mezőhegyes. Mivel a fürdővárosiak mögött dobogón álló duó nem hibázott, így az Előre II. lett a második, a bronzérmek pedig Szarvasra kerültek.

A Szarvasi FC 1905 Szeghalmi FC ellen vívott párharcából hazai győzelem született. A mérkőzés ugyan 3-2-re végződött, de az öt gólból négy szarvasi illetőségű.

Az első félidőben a Szarvas mattolta a vendégek védelmét. A mezőnyfölényt Endrefalvi Eriknek sikerült két alkalommal gólra váltani. A második játékrészben feltámadt a Szeghalom. Először a vendégeknél játszó, de szarvasi Takács János talált büntetőből a hálóba, majd öt percre rá sikerült ki is egyenlíteniük. A mérkőzést végül Endrefalvi 75. percben szerzett gólja döntötte el.

Szarvasi FC–Szeghalmi FC 3–2 (2–0)

Szarvas, 200 néző. Vezette: Kató Benedek.

Szarvas: Jakab – Zahorán, Furár (Truczka), Endrefalvi, Polonszki, Zima, Magyar, Barna, Marik (Kerekes), Pilán M., Simon R. Edző: Sajben Gábor.

Szeghalom: Oláh Z. – Oláh A., Darányi (Cserna D.), Kiss L. (Marton), Zsömbörgi, Szász, Takács, Csikós (Vincze), Vágási, Mészáros, Jánovszki. Edző: Oláh Ferenc.

Gólszerző: Endrefalvi (35., 45+1., 75.), ill. Takács (56. – 11-esből), Jánovszki (61.).
Sajben Gábor: – Megérdemelt győzelmet arattunk hazai pályán, sajnos nem olyan lett az érem színe, amit szerettünk volna.

Oláh Ferenc: – Az első félidőben visszafogottabban teljesítettünk, a második játékrész alapján viszont a pontszerzésre simán rászolgáltunk volna, de ilyen a futball. Mentálisan erős csapatom van, erre büszkék lehetünk. Gratulálok a hazai csapatnak a bronzéremhez!

Rohony Gábor

Az önkormányzati választások előtti utolsó ülését tartotta Békésszentandrás képviselő-testülete május 21-én.

Beszámolók, ellenőrzések a szentandrási testület májusi ülésén

Vármegyei tollforgató verseny és díjátadó a GFE Gyakorlóintézményében…