Szombaton a Szarvasi Jégkorong SE legkisebbjei, az U10-esek számára elérkezett a szezon utolsó tornája, amelyet Algyőn rendeztek. A tavaszias időjárás ellenére a gyerekek teljes erőbedobással vetették bele magukat a mérkőzésekbe, ahol a Pörgős Pengékkel, a Marosi Pengékkel és a Goodwill Pharma Szeged csapatával mérkőztek meg.
A torna mérlege két győzelem és egy vereség, de ami ennél is fontosabb, hogy minden játékosunk óriási lelkesedéssel és küzdőszellemmel játszott.
Csapat tagjai: Reider Réka, Reider Anna, Veres László, Ádász Zselyke, Ádász Villő, Fodor Márti, Laucsik Pál, Molitorisz Lilla, Kovács Lilla, Patay Réka, Monostori Petra, Gila Nimród, Tóth Dénes.
Edzők: Kohut Pál, Domján Balázs
Ebben az idényben 21 mérkőzést játszott U 10-es csapatunk, ebből 18-szor győztesen hagyták el a pályát. Gratulálok ehhez a teljesítményhez és a jövőben is hasonló sikert kívánok minden játékosnak. Köszönet a szülőknek a sok segítségért és a szurkolásért.
A Csabai Farkasokkal közös U25-ös női csapatunk ismét egy hétvégi duplázással zárta a fordulót, ahol a Hatvan Gigászai ellen játszottak két egymást követő napon. Szombaton Debrecenben, vasárnap pedig Jászberényben léptek jégre.
A szombati mérkőzésen egy szorosabb összecsapás alakult ki, de végül a mieink 4-0-ra alulmaradtak. Vasárnapra az ellenfél még tovább erősödött, míg a mi csapatunkban egy sérülés miatt minimálisra csökkent a létszám, így egy sorral kellett felvenniük a versenyt az ellenfél négy teljes sora ellen. Ennek ellenére a lányok nem adták fel, küzdöttek végig, és egy-egy megmozdulással megmutatták, hogy a létszámhátrány ellenére is tudnak veszélyesen játszani. A végeredmény 7-1 lett a Gigászok javára.
Ezzel lezárult az alapszakasz, sok sikert a helyoszóhoz.
Szarvasiak: Kepenyes-Darida Zóra, Patay Panna (1 gólpassz), Patay Sára (1 gól), Budai Luca