Március 23-án, vasárnap ebben a szezonban utoljára lépett parkettre hazai pályán a Szarvasi GFE Gyakorló serdülő lány csapata a Magyar Serdülő Lány Bajnokság 21-24. helyosztó mérkőzéseinek második fordulójában.
Az első mérkőzésen a Bajai NKK csapatával mérkőztünk meg, akiktől Baján nagyon fájó vereséget szenvedtünk az első fordulóban. Bármennyire is szerettük volna irányítani a kezdetektől fogva a mérkőzést, főleg a védekezés útján, nem nagyon sikerült felvenni a ritmust a nagyon egyedi, de kétségkívül hatékonyan támadó bajai lányokkal, akik az első három negyedet magabiztosan nyerték.
A negyedik negyedben sikerült zárkózni egy kicsit, és a lefújásra nagyjából lefelezni a hátrányunkat, sokkal jobb és határozottabb védekezéssel, es aminek nagyon örültem: végig hajtva, küzdve, egy pillanatra fel nem adva a mérkőzést. Sajnos, igazán szorossá nem tudtuk tenni a végjátékot, bár megpróbáltuk.
Bajai NKK – Szarvasi GFE Gyakorló 85:72
A harmadik mérkőzésen a DVTK/B csapatával csaptunk össze, akik a második mérkőzésen a bajai lanyokat győzték le egy végig szoros mérkőzésen, 3 ponttal.
Az első negyed első felében nem igazán sikerült felvenni a ritmust a DVTK-val nagyon dinamikus támadásokat vezettek, kihasználtak minden apró hibát, amit védekezésben elkövettünk. Egy időkérés után sikerült rendezni a sorokat és eggyel feljebb kapcsolni védekezésben, de a kapott 31 pont nem nézett ki jól, bár támadásban sikerült velük tartani a ritmust, így hét pontos hátránnyal mentünk a második negyedre ahol a védekezésről szolt a 10 perc. Végre azt láttam, amit szerettem volna védekezésben, ami kell, hogy egy ilyen mérkőzést megnyerjünk. A hátrányunkat nem sikerült lefaragni, de a harmadik negyedben úgy léptünk pályára, hogy mindent kiadunk magunkból, és védekezésben nagyon szigorúak leszünk. Sikerült három pontot faragni a hátrányból és egy szoros negyedik negyedet kiharcolnunk magunknak, amiben végig fej-fej mellett haladt a két csapat, felváltva estek a pontok. Pokolian izgalmasra sikerült a negyed vége, ahol a vége előtt pár másodperccel sikerült egyenlíteni, és egy fault miatt, büntető dobásunk volt a győzelemért, ami sajnos kimaradt. Az óra lejárt, és hosszabbítás következett!
A hosszabbításban a DVTK kezdte a pontgyártást, de sikerült szintén egálban tartani a mérkőzést. A tapintható feszültség mellett iszonyatos küzdelem volt a pályán. Időkérésem után sikerült a lányoknak kétszer tökéletesen végrehajtani amit felrajzoltam, és hármat tökéletesen védekezni is, amire mar nem volt válasza a DVTK -nak, így 4 ponttal megnyertük ezt az extra izgalmas mérkőzést.
Szarvas GFE Gyakorló – DVTK/B 83:79
Összességében, az első mérkőzésen nem úgy játszottunk ahogy terveztük, de azt hiszem a második mérkőzés kárpótolt, nézőt, edzőt, játékost.
Köszönjük szépen minden kilátogató néző szurkolását, enélkül nagyon nehéz lett volna!
Továbbá köszönjük szépen a kosaras közösség összefogásàt is amit Trabach Jani barátunk gyógyulása érdekében történt.
Holnap, azaz 2025. április 5-én a Fő téri Általános Iskola tornatermében a vegyes csapatok mérkőznek:
09:30 Szentesi KK vegyes – Szarvas GFE Gyakorló vegyes
11:00 Mezőberényi KK Kistigrisek vegyes – Szegedi Bulldogok vegyes
12:30 vesztesek
14:00 győztesek
Bata Zsolt edző