in ,

Pásztorember vígan él…

Izgatottan várta a Szlovák Iskola 3. évfolyama a Pásztortáska projektet. A két hét alatt a gyermekek megismerkedtek a pásztorélettel, a pásztorok tevékenységeivel, az általuk készített és használt eszközökkel.

A tanítási órákon túl iskolán kívüli helyszíneken is gazdagították tudásukat tanulóink. A múzeumpedagógiai foglalkozáson Horváth Mariann irányításával megalapozták ismereteiket, majd bőrtarisznyát készítettek. A Szlovák Tájházban tett látogatáson Csicselyné Korbely Zsuzsa nénivel megtekinthettük a pásztorok viseletét.

Izgalmas programnak ígérkezett a kenyérsütés. Petneházi Andrea segítségével kovászos kenyeret sütöttünk az iskolai kemencében. A gyerekek tésztát dagasztottak, formáztak és büszkén vitték haza az aranybarnára sült, névre szóló cipócskákat. Skorka Jani bácsival és feleségével, Edit nénivel pedig az iskola udvarán pásztortarhonyát főztünk bográcsban. A hozzávalók előkészítése után nagy odafigyeléssel kavarták a bográcsos ételt, melyet azután jóízűen el is fogyasztottak ebédre.

A piacra is ellátogattunk, ahol egy helyi termelőtől megismertük a sajtkészítés menetét. A rögtönzött előadás után finom sajtokat is kóstolhattunk. Ma már Szarvas környékére nem jellemző, hogy csikósokkal találkozhatnánk, de olyan személlyel igen, akiben él a lovak szeretete. Így lovaskocsival kerestük fel a város történelmi helyszíneit.

A szabadulószobában érdekes feladatok várták a gyerekeket. Ahhoz, hogy a szabaduláshoz vezető utat megtalálják, a projekt ideje alatt megszerzett tudásukat kellett kamatoztatniuk.

Projektzáró rendezvényünket iskolánk könyvtárában tartottuk meg.  A gyerekek által elkészített makettekből és az összegyűjtött használati tárgyakból kiállítást rendeztünk. Ezen az alkalmon olyan különleges gyógynövények teáit is megkóstolhattuk, melyeket őseink pásztorként maguk gyűjtöttek mindennapjaik során. Végül beválthatták a szorgos munka eredményeként – a két hét alatt – jutalmul kapott „garasokat”.

Köszönjük a szülők és a nagyszülők támogatását, intézményünk anyagi és eszköz hozzájárulását. Külön köszönjük Petneházi Andrea nagylelkű felajánlását, együttműködését a kenyérsütés során.

– szlovák –

Dankó Béla országgyűlési képviselő, dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora és Hodálik Pál, Szarvas város polgármestere a MATE megújult Tudásközpontjának átadóján.

Átadták a MATE megújult Tudásközpontját

Gazdasági évnyitót tartott a kamara