in ,

Nem volt szerencséje a Csabacsűdnek

A Békés vármegyei II. osztályának alsóházában az 5. fordulót játszották a hétvégén. A kiíráshoz képest előre hozott mérkőzésen fogadta a Csabacsűdi GyLSE a Lőkösháza KSK-t, így csak az utolsó fél óráról tudunk beszámolni.

Bár Gombár György, a Csabacsűdi GyLSE edzője mindössze ennyit nyilatkozott: No comment, az utolsó 30 perc alapján a helyében simán a szerencsére fognám a vendéggyőzelmet, igaz, azt nem tudni, ott mennyi maradt ki, de a csabacsűdiek egészen szép csapatjátékot mutattak a mérkőzés ezen szakaszában, amikor a másodosztályban már fogyni szokott a levegő. Több olyan helyzetet is kidolgoztak, ami centiken múlt, hogy nem lett belőle gól.

Sajnos ismét megsérült Tofán Alex, akihez mentőt kellett hívni. Állapotára vonatkozó kérdésünkre még nem érkezett válasz, reméljük, hamarosan felépül a fiatal játékos!

Csabacsűdi GYLSE–Lőkösháza KSK 1–2 (1–1)

Csabacsűd, 75 néző. Vezette: Kató Benedek.

Csabacsűd: Kugyela – Sovány, Horváth K., Tofan (Szántosi), Beregszászi, Varga E., Hraskó, Hajdú, Kiss G., Fügedi, Bákai (Gerhát). Edző: Gombár György.

Lőkösháza: Lőrinc – Takács (Barna), Szincsák, Kolozsi, Barthalos (Kökény), Balázs M., Lakatos, Czernó, Bíró (Pusztai), Puporka R., Kukla (Horváth N.). Edző: Botás Attila.

Gólszerző: Beregszászi (16.), ill. Barthalos (5.), Kukla (54.).

Gombár György: – No comment.

Botás Attila: – Köszönettel tartozunk a hazaiaknak a meccs kezdését illetően. Nem volt egyszerű feltörni őket, helyenként jól is játszottak, de végül két szép góllal sikerült győzni. Jobbulást a sérült játékosnak!

Benka Viktor

Ballagás 2025

Az iskola átadásáról döntöttek Szentandráson