Fergeteges forgatagot terveznek a szervezők a Szarvasi Gyereknapra – derült ki a május 17-iki sajtótájékoztatón a gyereknap helyszínén, a Kacsa-tónál.
Szervezőtársait dr. Dósa Zsuzsa a Cervinus Teátrum igazgatója köszöntötte: Hodálik Pál polgármestert és Király Andrást a Komép igazgatóját.
Hodálik Pál elmondta, hogy második alkalommal lesz a Kacsa-tónál a Szarvasi Gyereknap, mert tavaly egyértelmű elégedettség volt a helyszínnel kapcsolatban. Az önkormányzat a Cervinus Teátrumon keresztül finanszírozza a rendezvényt, az Ifjúsági és Sportbizottság valamint a Szociális és Családügyi Bizottság pedig külön is támogatja azt. A hivatalos megnyitó május 24-én, szombaton 13 órakor lesz, ezt követően virágünnep és virágültetés lesz, a Benka Iskolások műsora után köszöntik az előző esztendő újszülöttjeit és családjaikat, majd a Gyakorló Iskola diákjai lépnek a színpadra. Ezt követően a kisebbektől a nagyobbak felé haladva lesz Kicsi Gesztenye Klub, Ramazuri Zenekar, Mihályfi Luca, Éberkóma koncert és Jauri-disco.
Az összefoglalót kibontva Király András a virágünnepről szólt. Mint mondta, ez a Komép nyári virágültetésének a nyitánya, az iskolás csapatok virágládákba, virágoszlopokra és ágyásokba ültetik a palántákat, a Komép dolgozói pedig ezt követően mintegy 12 ezer egynyári virágpalántát ültetnek városszerte.
Dósa Zsuzsa beszámolt arról, hogy a sportegyesületek és civil szervezetek is sok érdekességgel készülnek és a közkedvelt vidámpark is itt lesz ezen a napon.
Hodálik Pál megszólította a meteorológust is, mire Pártai Lucia elmondta, hogy akkor is bátran induljanak el a gyereknapra, ha kissé szürke lesz az ég, mert eső nem várható szombatra (csütörtökre és vasárnapra igen). Nem lesz nagy meleg, a kora délutáni órákban is csak 18 fok körül alakul a hőmérséklet, úgyhogy pulóver, kiskabát elkél.
Végül a polgármester mindenkit invitált, hogy meggyőződjenek a kisebb és nagyobb gyerekek, a szervezők fergeteges forgatagot varázsolnak a Kacsa-tó környékére.
Tatai László – Szarvasi Ujság