in

Újranyitás piknikkel, ultrafutó előadással

Ahogyan ígérték, május 14–15-én visszaköltözött a könyvtár a múzeumból régebbi – felújított – helyére és 16-án már könyves piknikkel és egy előadással várta olvasóit, látogatóit.

Molnárné Pető Beáta elmondta, hogy minden könyvtáros nagyon örül, hogy újra a megszokott környezetben várhatják olvasóikat, sok munkájuk van benne, hiszen a könyveket ez alkalommal alaposan kiporszívózták, s a takarítást követően a polcokat is vissza kellett tenni a helyükre és persze a könyveket is a megfelelő rendben kellett visszapakolni a polcokra.

Az újranyitás alkalmára a könyves piknik mellett egy kiállítással is készültek, a könyvtár régi ereklyéiből, fotóiból láthat a közönség egy adagot. Amint a könyvtárigazgató elmondta, sokan kíváncsiak voltak a megújult könyvtárra, nagy volt az érdeklődés az eladó könyvek iránt és sokan jöttek gyöngyöt fűzni is.

Sokan érkeztek a Zétényi Szvetlana ultrafutó részvételével hirdetett beszélgetésre is. A Rohonyné Urbancsok Zsuzsa futónagykövettel folytatott beszélgetésből sokminden kiderült a sokszoros magyar bajnok, ultrafutó válogatott Zétényi Szvetlanáról. Mindenekelőtt az, hogy 36 évesen kezdett el futni, hogy a gyerekek születése után visszanyerje kondícióját. Első nekibuzdulásra 6 percet tudott kocogni, ami három hónap alatt negyven percre nőtt. Később békéscsabai futók társaságában készült fel és futott le egy félmaratont, s akkor úgy érezte, kivételes emberré vált, s beleszeretett a futásba, amit pedig gyerekként, iskolai tornaórákon kínzásként élt meg hajdanán. Egyre feszegette a határokat, maratont futott, majd Balaton-kört, 6 és 12 órás futóköröket és kipróbálta a 24 órás futást is. Amikor pedig edzője is került – Maráz Zsuzsanna személyében – jöttek a magyar bajnoki címek, az EB és VB futások. Szó volt még a futótechnikáról, az edzéstervekről, táplálkozásról, cipőkről, ruházatról, s arról, hogy a mai napig izgul minden verseny előtt, de ha elkezd futni, azonnal megnyugszik. A beszélgetés második részében az ultrafutás egyik csúcsáról, a Spartathlonról volt szó. A Spartathlon egy 246 kilométeres ultramaratoni futóverseny Görögországban, Athén és Spárta között. Az 1983 óta évente rendezett verseny szeptember utolsó péntekén rajtol, és a futók az Akropolisz lábától Leonidász király Spárta főterén álló szobráig futnak. Nem olcsó mulatság és nem is könnyű a 400 kiválasztott közé bekerülni, de Zétényi Szvetlana már kétszer lehetett részese ennek a rendkívüli futóversenynek, amiről képes beszámolót adott a szarvasi közönségnek. Az előadás végén Szvetlana a közönség minden tagjának egy-egy üzenet-csokit adott ajándékba (a kínai szerencsesüti mintájára), amiben olyan jótanácsok voltak, mint: „Ha valamit nagyon szeretnél, ne hagyd, hogy bárki lebeszéljen róla.” Az előadást követően a közönség még sokáig beszélgetett a rendkívüli futóteljesítményeket teljesítő Zétényi Szvetlanával.

Tatai László – Szarvasi Ujság

Gombár György: Végre!

Bejött a papírforma