A XXVII. Szarvasi Szilvanapok szervezése már tavaly novemberben megkezdődött, így a június 17-iki városházi sajtótájékoztatón Hodálik Pál polgármester és dr. Dósa Zsuzsa a Cervinus Teátrum igazgatója rengeteg érdekességről tudott már beszámolni.
Hodálik Pál – miután köszöntötte a szarvasi idegenforgalom prominenseit és a szervezőket valamint a sajtó képviselőit – elmondta, hogy alapvetésük most is az volt, hogy a régi, jól bevált dolgokat meg kell tartani és a lakossági és idegenforgalmi igényeket igyekezni kell kiszolgálni. Így a XXVII. Szarvasi Szilvanapok szeptember 12-13-14-iki programjai a Kacsa-tó környékén, valamint a Templom téren, az Ótemplom előtti színpadnál zajlanak. Ez utóbbi fizetős helyszín lesz, mert sehol az országban nem jellemző, hogy az önkormányzat mindent finanszírozzon. Ezen színpad sztárfellépőiért a közönségnek Szarvason is fizetni kell. Pénteken, 12-én Majka, Dr BRS és Regán Lili, szombaton, 13-án pedig a Follow The Flow, Lotfi Begi és DJ Yamina szórakoztatja a nagyérdeműt.
Az ingyenesen látogatható színpadok is remek szórakozást kínálnak a Kacsa-tónál és a Szent István Parkban, fellép többek között a Soulwave, a The Biebers, Szandi, Kollányi Zsuzsi, Feke Pál, vasárnap pedig az Ismerős Arcok zárja a koncertkínálatot. A Szent István park színpadán pénteken és szombaton lesznek programok, ahol a helyi csoportok, illetve a Cervinus Teátrum művészei szórakoztatják a közönséget.

Hodálik Pál elmondta azt is, hogy a gasztrokulturális fesztivál gasztrokínálatát szeretnék erősíteni, így a hagyományos sütiverseny és pálinkaminősítés mellett több helyen lesz kapható a szilvásgombóc valamint a hagyományos tót ételek közül a kapusznyika, tvarozsnyika. Visszatér a látványkonyha és az ételkóstoló, szintén több helyen lehet majd látni a szilvalekvár készítés hagyományos művészetét.
A vásár rendezésében – mondta el Dósa Zsuzsa – idén is a minőség volt a fő szempont valamint az, hogy a helyi termékek hangsúlyosan jelenjenek meg. A teátrum igazgatója elmondta, hogy minden rendelkezésre álló felületen elindult a fesztivál propagálása, saját honlapján – www.szilvanapok.hu – pedig megkezdődött a jegyértékesítés a fizetős programokra.
Hodálik Pál beszámolt még a kísérő programokról is, kiemelve az ilyenkor szokásos testvérvárosi találkozót, a Kölyökudvar programjait, a termelői udvar kínálatát és az ótemplomi termésáldást.
Végezetül elhangzott, hogy izgalmas és egyedi kínálattal várják a helyieket és az ország minden részéből a vendégeket.
Tatai László – Szarvasi Ujság