in , , ,

Lesz ez majd jobb

0

A XI. Szarvas-kupa újabb állomása keretében a legkisebbek, az U7-es korosztály teremlabdarúgó-tornájára került sor vasárnap Alkotmány utcai sportcsarnokban. A nap során 10 csapat csatázott két csoportban, a győztesnek járó kupát a kecskeméti fiatalok vihették haza.

Két divízióban vívott körmérkőzést a mezőny, amelyben két helyi együttes is volt, a nagy létszám miatt ugyanis ketté osztották keretüket a házigazdák. A csoportok azonos helyezettjei azután a helyosztók során találkoztak még egymással. A győzelmet nívós csatában szerezte meg a szerencsésebb kecskeméti alakulat, a szarvasiak a 9. pozícióért egymással meccseltek.

– Nagyon fiatal csapatokkal álltunk ki, sok az öt-hat éves gyermekünk, akik többsége négy hónapja kezdte el a focit, most szembesült először versenyhelyzettel. Az út elején járunk még tehát, de akadnak tehetségeink, akiknek sok ilyen tornára van szükségük ahhoz, hogy megfelelő tapasztalatokat szerezhessenek – fogalmazott a fiatalok edzője, Farkas Arnold, aki szerint az első négy helyezett igen magas szintet képviselt.

A helyosztók eredményei. 9. helyért: Szarvasi FC I.–Szarvasi FC II. 3–3 (büntetőkkel 5:4). 7. helyért: Gyomaendrődi GYLE–Békésszentandrási HMSE 7–1. 5. helyért: OMTK-ULE 2013–Szentesi Kinizsi 1–1 (3:2). 3 helyért: OMTK-ULE 2012–Lurkó Focimánia 5–2. Döntő: Kecskeméti LC-KTE–Szanda Focisuli 3–2.

Végeredmény: 1. Kecskeméti LC-KTE, 2. Szanda Focisuli (Szolnok), 3. OMTK-ULE 2012, 4. Lurkó Focimánia (Szolnok), 5. OMTK-ULE 2013, 6. Szentesi Kinizsi, 7. Gyomaendrődi GYLE, 8. Békésszentandrási HMSE, 9. Szarvasi FC I., 10. Szarvasi FC II.

Különdíjak. Legjobb mezőnyjátékos: Mohi Marcell (Szanda Focisuli). Gólkirály: Farkas Zétény (Kecskemét) 21 találattal. Legjobb szarvasi játékos: Moldván Patrik.

A Szarvasi FC névsora: Moldván Patrik, Trabach János, Nagy Levente, Darida Benedek, Besenczy Simon, Kepenyes-Darida Alex, Szűcs Gergő, Breznyik Milán, Sebestyén Dávid, Fekécs Máté, Számfira Máté. Edző: Farkas Arnold.

A Békésszentandrási HMSE névsora: Lustyik Mihály József, Házi Ferenc, Marton András István, Pinczehelyi Bálint, Lustyik Éva Ilona. Szentandrást edző hiányában Herkó István és Boros Szabolcs kísérte.

Legközelebb február 3-án, vasárnap az U15-ös korosztály tornáját rendezik.

Bakulya Mihály

Csapatképek sorrendben: Gyomaendrődi GYLE (zöld), Békésszentandrási HMSE (kék), Szarvasi FC (sárga), Szentesi Kinizsi (fehér), OMTK-ULE 2012 (kék), OMTK-ULE 2013 (piros)

Fotó: Babák Zoltán

0

Szerencsésen indította az újévet Szarvas Város Barátainak Köre

0

Örökség serleg elismerésben részesültek a csabacsűdi Kispacsirták