in ,

Ebben a mérkőzésben maradt néhány gól

Furár Róbert fejesét fogja Dolezsán Dávid, a Jamina SE kapusa.
Furár Róbert fejesét fogja Dolezsán Dávid, a Jamina SE kapusa. (fáotó: Babák Zoltán)

A mérkőzés állását jelző tábla 0-0 helyett akár egy meggyőző arányú végeredményt is mutathatott volna a 90 percnyi játékidő letelte végén a Szarvasi FC 1905 javára a Békés vármegyei I. osztály 19. fordulójának mai mérkőzésén, amikor a Jamina SE érkezett vendégként az Erzsébet-ligeti pályára, de csak a percek és a másodpercek változtak a másfél óra alatt.

“Pont azt kaptuk a meccstől, amire vártunk, a Jamina tíz emberrel védekezett. Egész héten próbáltunk erre készülni, hogy hogy fogjuk megbontani őket. Nyilván egész mérkőzésben mi támadtunk, nálunk volt a labda. Szerintem nagyon jól megszereztük, a kontratámadásokat még csírájában elfojtottuk, úgyhogy ez a része megint rendben volt, dicséret illeti a védőket, meg a védekező középpályásokat. Hiányérzet azért van bennünk egy 0-0 után, mert ha 90 percen keresztül támadsz és ott vagy az ellenfél térfelén, és vannak lehetőségek és nálad van a labda, és ott vagy a kapu előtt, akkor megyei szinten ilyen kvalitású játékosoknak ezt meg kellett volna oldani bőven”, fogalmazott a mérkőzés után ifjabb Somogyi János, a Szarvasi FC 1905 társedzője.

Az, hogy becsúszott ez a döntetlen, még nem a világvége, viszont figyelmeztető jel a jövőre nézve, véli az edző, mert megmutatja, mi a különbség akkor, amikor 100 százalékon ég a csapat, az milyen eredményt hoz, meg amikor csak 90-en, amikor már rögtön nem úgy sülnek el a dolgaink.

Az edző értékelése szerint a Jamina elleni 0-0-s döntetlen egyfajta figyelmeztető pofon a csapat számára, mivel a folyamatos mezőnyfölény és a jól megszervezett védekezés ellenére sem sikerült gólra váltani a helyzeteket. Bár a csapat készült az ellenfél mély védekezésére és sikeresen elfojtotta a kontratámadásokat, a szakvezető úgy véli, hogy a koncentráció minimális, mindössze 5-10 százalékos visszaesése megakadályozta a győzelmet. A mutatott játékkal és a taktikai elemek megvalósításával alapvetően elégedett, de hangsúlyozta, hogy megyei szinten ilyen kvalitású kerettel kötelező lett volna feltörni az ellenfél védelmét, így a döntetlennel végül a Jamina érte el a célját.

Szarvasi FC–Jamina SE 0–0

Szarvas, 200 néző. Vezette: Kató Benedek.

Szarvas: Csonka – Pilán M., Nagy S., Pilán R. (Molnár Ö.), Furár, Barna, Simon (Zima), Bojtos (Kepenyes), Sindel (Tanner), Ilyés (Bódai), Kasik Á. Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.

Jamina: Dolezsán – Mazán (Leszkó), Bencsik, Kardos, Kerekes, Raducu, Szaszák, Szabó L., Bány (Bánfi), Balog K. (Balogh Zs.), Csatlós. Edző: Mazán Zoltán.

Somogyi János: – A mérkőzés képe megfelelt annak, amire számítottunk. A Jamina jól megszállta a saját térfelét. Ami tetszett a csapatunk játékában, hogy az ellenfél számára nem engedtünk ellentámadást, viszont a támadó harmadban egy ilyen felfogású csapattal szemben sokkal kreatívabbnak és rámenősebbnek kell lenni. A vendégek elérték amiért jöttek, ehhez gratulálok nekik! 

Mazán Zoltán: – Tudtuk, hogy mi vár ránk, erre készültünk egész héten. A csapat végre csapat volt, a fiúk mindent megtettek a jó eredmény érdekében, ami sikerült is. Gratulálok nekik!

Fotó: Babák Zoltán

Lázár Viktort 46 évnyi szolgálat után, az adott héten fejezte be utolsó műszakját és vonult nyugdíjba.

Másodszor báloztak együtt a rendőrök, a mentők és a tűzoltók