Connect with us

Hírek

Belesni egy istállóablakon, avagy ötven mai agropróza

Hartay Csaba

Hartay Csaba újabb meghökkentő olvasmánnyal lepi meg a közönséget. Legutóbbi kötete, a 2013-ban megjelent Lerepül a hülye fejetek c. regényhez híven ezúttal is egy valóságból építkező, szókimondó, nem kevés humorral fűszerezett vállalkozásba kezdett. Munkahelyét, a tehenésztelepet veszi górcső alá, és rövid „agroprózák” segítségével mutatja be ezt a legtöbbek számára ismeretlen világot. A NEM BOCI! című kötet április 10-én jelenik meg, első hivatalos bemutatójára pedig április 23-26-a között kerül sor, a Budapesti Könyvfesztivál keretében.

– A kötet témája, a „tehenészélet” számodra nem a távoli, megfoghatatlan világot, hanem a valóságot jelenti, hiszen ott éled a mindennapjaidat. Legtöbb szerző azonban éppen a száraz és unalmasnak mondott hétköznapoktól akar menekülni az írásaiban. Hogy jött az ötlet, hogy ebből akár egy könyv is kerekedhet?

– Egy tehenészet az ott dolgozókkal benépesítve számomra minden, csak nem száraz és unalmas. Természetesen, ha valaki tíz éven keresztül majdnem minden napját ott tölti, már jogosan érezheti azt, na, most már nagyon elég. Ilyenkor szoktam elutazni. Próbálok ellene tenni, hogy végleg bedaráljon az agrárium, sajnos egyre kevesebb sikerrel. Van is erről egy szöveg, valahol a kötet végén egyébként. De a telep, ahol dolgozom csak alapot szolgáltatott a könyvhöz. Ez a tehenészet, ami megjelenik a kötetben, bármelyik tehenészet lehet ma Magyarországon. A problémák, a viszontagságok, az elvágyódás, az apró örömök általánosak. Talán nem is kizárólag állattartó telepre lehet „ráhúzni” ezeket a fejezeteket. És az ötlet pedig az Athenaeum kiadó főszerkesztőjétől, Szabó Tibor Benjámintól jött. Ilyen „agroprózából” két-három jelent már meg korábban irodalmi lapokban, és nem igazán terveztem belőle kötetet. Ő biztatott, mert látott benne fantáziát. Nem sok irodalmi mű szól tehéntelepi dolgozók mindennapjairól. Közhelyszerűnek nem mondható a téma, ezt mindenki elismeri. Igent mondtam, és nekiláttam. A prózához fenék kell. Le kellett ülnöm időnként, és írni, írni, sokszor késő este, munka után, vagy hajnalban, munka előtt. Így született meg a könyv anyaga. De az csak egy dolog, hogy a téma elvileg eredeti. Számomra az fontosabb, hogyan közelítjük meg.

– A könyv nem kevesebb, mint ötven történetet mesél a tehenészetről, egy külső-belső szemlélő szemüvegén keresztül. Mennyire tudtál vagy akartál objektíven közelíteni a saját kis univerzumod mindennapi problémáihoz?

– Ezek inkább epizódok, megszólalások, monológok, szemlélődések. Nem merném használni a történet kifejezést. Nem formálok véleményt, nem összegzek, nincs tanító-nevelő szándék sem. Be lehet lesni egy istállóablakon, hogy mi van ott bent. Arcok, egyéniségek szólalnak meg ezekben az írásokban. A saját nyelvükön beszélnek, a saját szavaikkal szólnak. Elmesélik az olvasónak, mi bántja őket, minek örülnek, örülnének. Figyelik az időjárást, emlegetik a múltat, latolgatják a jövőt. Nem is áltatom magam, hogy sikerült objektívnek lennem. Ezeket a beszédeket hallom minden nap, már több mint egy évtizede.

– A legtöbben azt gondolnák, hogy egy tehenészet egy meglehetősen monoton és egyszerű közeg, ahol a mindennapi rutin alapján zajlik az élet. Mitől és kinek lehet érdekes ez a világ?

– Nem értek vele egyet, amikor az egyszerű jelzőt használják erre a közegre. Itt is emberek dolgoznak, még ha nincs is három diplomájuk. A jóindulat, az intelligencia, az emberség nem diploma vagy státusz kérdése. Él egy sztereotípia, hogy a vidéki tehenész az nyakig szaros, krákog, köpköd és tájszólással beszél. Ilyen is lehet, természetesen, mint bárhol máshol, de ez közhelyszerű általánosítás. Ezt a tipikus megközelítést szeretném megcáfolni néhány írással. Nem attól lesz hiteles egy prózai mű, hogy telezsúfoljuk elkoptatott klisékkel. Természetesen nem a legkifinomultabb nyelven szólalnak meg a szereplőim, de az érzéseik nem különböznek a nagyvárosokban élők vágyaitól. És hogy mitől lehet érdekes? Egy távoli, zárt világ gyakran lehet érdekes bárki számára. Ez a kötet azoknak is különleges lehet, akik láttak már ilyet, dolgoztak állatok között, és azoknak is, akik még nem láttak közelről tehenet. Az ember kíváncsi, szeret bepillantani más, számára idegen közösségek életébe. Azt persze nem tudom és nem is feladatom íróként felmérni, hogy kit mi érdekel, és nem is befolyásolnak a konkrét olvasói elvárások. Ha olyan könyvet akartam volna írni, akkor abban lenne kikötözős szex, vámpírszerelem és oldalanként három gyilkosság. Emellett persze rizikósnak érzem ezt a témát, mert sokan, főleg, mondjuk a fővárosban élők könnyen gondolhatják azt, hogy kit érdekelnek egy mai magyar tehenészet mindennapjai. Olvassanak bele, hátha.

– A valóságról a legnehezebb írni, különösen, ha valaki abban a közegben dolgozik, amiről ír is. A könyvnek mennyi a fiktív, esetleg eufémisztikus része, és mennyi alapszik tényeken?

Sok a színezet, az elrugaszkodás. Teletűzdeltem nyelvi humorral, rontásokkal a szövegeket. Ilyenek előfordulnak a való életben is, de nem ilyen koncentráltan. Nem állt rendelkezésemre 1000 oldal, csak 100. Ilyen terjedelemben szerettem volna megmutatni azt, amit csak lehet egy tehenészet belső világából. Az eddigi reakciók meglepően jók. Sokaknak tetszik, örülnek, hogy végre egy életszagú szöveg. Igazuk lehet, élet is, szag is van bőven egy ilyen telepen. Hogy mennyit sikerült ebből megjelenítenem, az majd akkor derül ki, ha egészében elolvassák a könyvet.

– Rövid részletek már napvilágot láttak a könyvből az Athenaeum Kiadó oldalán. Ebből kitűnik, hogy a nyelvezete – a Lerepül a hülye fejetekhez hasonlóan – meglehetősen nyers és szókimondó. Hol húztad meg a határt? Mi volt ezzel kapcsolatban az írói törekvésed?

– Nincs ilyen, hogy határt húzok. Hogy mondjuk a bazmeg mehet, de az anyád picsája már nem. Engedtem beszélni a szereplőimet. Van itt szó mindenről. Alkoholról, lógásról, lopásról, még a szex is szóba kerül. Itt hús-vér emberek anekdotáznak. Ömlik belőlük a szöveg, és néha becsúszik egy-egy elszólás, káromkodás. Az írói törekvésem annyi, hogy az olvasónak nem én mutatom be ezt a közeget, hanem a szereplőim. Ezek a bekezdések időnként rajtam kívül is önálló életet éltek írás közben, gyakran éreztem azt, mint versíráskor: valaki diktál. Egy tehenész, egy mezőgazdász diktált a háttérből, de mindig más. És sztorizott, nosztalgiázott, szidott, szeretett, álmodozott. Apropó, versírás, azért a kötetbe sikerült lírát is belecsempésznem. Két-három fejezet kifejezetten versszerű. Úgy érzem, hogy kellő helyen ad pihenőt a parodisztikus írások között.

– Ismerünk több olyan szerzőt is – mint pl. Grecsó Krisztián – aki egy őszinte kitárulkozás után kapott hideget és meleget is az érintettektől. Neked nincsenek ilyen irányú félelmeid?

– Természetesen vannak. Néhányan felismerhetik saját szavaikat, gondolataikat az írásaimban. Az első részletek közlése után máris adódtak félreértések, de tisztáztuk a dolgot. Ezt nem lehet előre megjósolni. Van, aki azért sértődik meg, mert felfedezni véli az alakját a kötetben, és van, aki azért, mert kihagytam. Nem hagytam ki senkit és nem írtam bele senkit. Arcokból, személyiségekből gyúrtam össze a szereplőimet. Nem egyből, nem kettőből, húszból, harmincból. Nem konkrét telep és nem konkrét ember. Ez nem egy állapotfelmérő dokumentum, nem egy állattenyésztési leltár, hogy aprólékosan bemutatok egy adott üzemet az összes alkalmazottjával – ezt nehéz néhány olyan olvasóval megértetni, aki nem igazán olvas mai irodalmat. De bízom benne, hogy sikerül.

– Kinek szól a könyv? Az agrártársadalomnak állít görbe tükröt vagy egyszerűen csak nevettetni akar mindenkit, kortól, nemtől függetlenül?

– Nem menekül senki. Az említett monológokon kívül pellengérre van állítva a mindenkori főnök, a terepjárós, fellengzős gazda, a traktoros és a takarítónő is. Az irónia, a humor nem áll távol tőlem. Akinek van egy minimális öniróniája, és nem csak mások kárán szokott nyeríteni, szeretni fogja a kötetet. Egy bizonyos csoportnak egyáltalán nem ajánlom a NEM BOCI!-t: a venezuelai őslakosoknak. Szerintem nem értenék.

A fotókat Bach Máté készítette (forrás: Atheneum Kiadó), a borító és a kötet illusztrációi Földi Andrea munkái.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Kiemelt

Arnóczki Csaba, Gajdos Attila és Pósa Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva) Arnóczki Csaba, Gajdos Attila és Pósa Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva)

Bemutatkoztak Pósa Zsolt és Arnóczki Csaba György jobbikos képviselőjelöltek

Politika

Timkó János (Fotó: Valló Zoltán) Timkó János (Fotó: Valló Zoltán)

Tartuffe az álszent, csaló, szerepében Timkó János

Szarvas

OB II-es csapatunknak lezárult a teniszévad

Sport

Újraéled a tradicionális kardvívás Szarvason

Sport

Hirdetés

Archívum

2015. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Friss

Connect