in , , ,

Üzenet 1.0

A vers a víz fölött est házigazdája ezúttal Seregi Zoltán rendező, a Békéscsabai Jókai Színház új igazgatója nyitotta meg. Az este igazi irodalmi csemege volt Csomós Lajos Gáffy-gyűrűs színművész, és a két költő, zeneszerző Povázsai Szilárd és Vitéz László előadásában.

A címét nem tudom, az Üzenet 1.0 a három fiú formáció nevét takarja. De nem is lényeges a cím. Az elhangzott versek, a megzenésített versek önmagukért beszéltek. Három fiatalember, komoly mondanivalójú versekkel, nagyon jó zenével meghódították a nem nagy létszámú nézőközönséget. (Azt hiszem az eső elriasztotta a nézőket.) Ennek ellenére Csomós Lajos többek között Nagy László Ki viszi át a szerelmet, Weöres Sándor Valse triste, Dzsida Jenő Nagycsütörtök, József Attila Nagyon fáj, Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról, Radnóti Miklós Tétova óda, Vitéz László Gyász és ünnep és Én belül vagyok című versét, Szabó Lőrinc Külön béke valamint Karinthy Frigyes és Füst Milán egy-egy írását tolmácsolta a nézőknek.

Povázsai Szilárd saját megzenésítésében zömmel Bognár Tibor szövegére írta dalait mutatta meg a közönségnek a Flash, a Reggel, az Atlantisz, a Tiru-Riru, és az Átoson címűeket. Povázsai Tibor szövegére a XXX című dalt adta elő.

Vitéz László Koszolányi Dezső szép versét az Akasz-e játszani? Povázsai Szilárd Bárcsak, Wiliam Blake Tigris, József Attila Medáliák című verseit zenésítette meg és adta elő.

Nagyon szép irodalmi estet láthattunk, nagyon értékes előadásban. Emlékezetes este marad.

A fotókat Babák Bence készítette.

Vélemény, hozzászólás?

Bodonyi Dóra megszerezte első felnőtt világbajnoki érmét

Fókuszban a képviselők: Földesi Zoltán