Baginé Tóth Erika: Könyvtárosnak lenni egy örök nevelőmunka

Baginé Tóth Erika

Ebben a szakmában folyamatosan úton van az ember – vallja Baginé Tóth Erika, a Szarvasi Városi Könyvtár vezetője. Épp ezért kissé hitetlenkedve és szerényen fogadta azt a megyei elismerést, amivel december 15-én a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Békés Megyei Szervezete tüntette ki. Az „év könyvtárosa Békésben” díjat kiemelkedő szakmai munkáért ítélik oda, a szervezet tagságától beérkező ajánlások alapján.

– Az elismerés a kiváló szakmai munkát igazolja, amit Ön könyvtárvezetőként 2008 óta végez. Mit tekint a szakmai hitvallásának?

– Ez egy nagyon nehéz kérdés. Maga a díj átadása is meglepetésként ért, mert folyamatosan azt érzem, hogy mindig egy-egy újabb kihívás visz előre bennünket. A hitvallás kérdésében szerintem a könyvtárosok nagy része ugyanarra gondol: ezt a pályát csak hivatásszeretetből lehet művelni. A Szarvasi Városi Könyvtár nagyon jó lehetőséget biztosított mindenkinek arra, hogy ezt a szeretetet kiélje, és kibontakoztassa azokat az elgondolásokat, amelyek hozzátesznek valamit a könyvtárról alkotott ideális kép eléréséhez.

– Ez azt jelenti az Ön esetében, hogy időközben szeretett bele a munkájába? Hiszen 2002-ben iskolai könyvtárosként és magyar szakos pedagógusként kezdte a pályáját, a Vajda Péter Gimnáziumban.

– Ez pontosan így történt. Előtte több évig tanítottam az öcsödi általános iskolában, majd később a Vajda Péter Gimnázium nyolcosztályos tagozatán. Mellette elvégeztem másoddiplomaként a könyvtár szakot, és váltam könyvtárossá a pedagógushivatás mellett. Máig azt gondolom, hogy a két terület nagyon jól kiegészíti egymást, mert könyvtárosnak lenni is egy nevelőmunka. Az ember közeli kapcsolatban van a tudományokkal, a kultúrával, a művészeti ágakkal, és nagyon jó érzés segíteni mindezek elérését. A pedagógus célkitűzése is ugyanez, és könyvtárosként is az a dolgunk, hogy közvetítsük a tudást és az írott értékeket az olvasók felé.

– Ahhoz azonban, hogy mindez hitelesen történjen, az egyik legfontosabb feltétel, hogy maga a könyvtáros is szeresse a könyveket. Ön hogyan került közel hozzájuk?

– Lehet, hogy kicsit romantikus történetnek tűnik, de úgy emlékszem, hogy gyerekkoromban is szívesen nézegettem a könyvekkel teli polcokat. Szerintem ez a szeretet beleívódik az emberbe, hogyha könyves környezetben nő fel, és ilyen mintát lát. Szerencsére nekem ez a szüleim révén megadatott. Később a tanáraim is mindig abba az irányba tereltek, hogy szeressem a könyveket és az irodalmat, és ez így maradt. Ezért érzem magam szerencsésnek, hogy egy olyan pályán dolgozhatok, ahol nap mint nap körbevesznek a könyvek. Vezetőként persze sajnos gyakran kénytelen vagyok visszavonulni az irodámba, vagyis távolabb kerülök az emberektől és a könyvektől. Ezzel együtt lehetőségem van kreativitást és új ötleteket vinni a szakmába, amit nagyon szeretek.

– Valóban szerencsés együttállás az Ön karrierje, azonban manapság sokan nincsenek abban a helyzetben, hogy a mindennapjaikat a könyvek töltik ki. Ráadásul a könyvtár a család után csak egy másodlagos közeg az olvasás megszerettetésére. Mit tudnak tenni?

– A mai világban már nemcsak a könyvekben kell gondolkodnunk, hanem ki kell tekintetnünk a modernebb vívmányok felé is. Ezeket is igyekszünk az olvasás szolgálatába állítani, és arra használjuk fel őket, hogy több irányból érjük el a leendő könyvtárlátogatókat. Manapság mind a szülőknek, mind a pedagógusoknak nagy kihívást jelent, hogy megtartsák a gyerekeket az olvasás közelében. A könyvtárban az elsődleges célkitűzéseink közé tartozik, hogy már egészen kicsi kortól bevezessük őket az olvasás világába, majd iskolásként ott tartsuk őket. Nagyon kis léptékben tudunk eredményeket elérni, de az, hogy nő a látogatottságunk, mindenképp bennünket igazol. Az olvasás szeretetét kialakítani csak összefogás eredménye lehet. Kell hozzá a szülő, a pedagógus és természetesen a könyvtáros, ill. a könyvtári programok is.

– A díj kapcsán azt is kiemelték, hogy az elmúlt években nagyon szép eredményeket sikerült elérni, hiszen több mint 70 millió Ft értékű pályázati forrás épült be a könyvtár eszközeibe és szolgáltatásaiba. Mit tekint a legnagyobb eredményeknek?

– A városban szerencsére mindig megvolt a könyvtár presztízse. Ennek ellenére azt gondolom, hogy amikor az intézmény élére kerültem, volt mit tenni az ügyben, hogy az embereket egy kicsit visszavezessük a könyvtár falai közé. Ennek részben az volt az oka, olyan helyzet állt elő, ami közel 15 éve egy ideiglenes épületbe kényszerít bennünket. Nagyon sokat jelent az, hogy Szarvas város önkormányzata mindig is szívén viselte a működésünket, lehetőségeihez mérten pedig pluszforrásokkal is segítette a munkánkat. Amikor a díjat megkaptam, az első gondolatom az volt, hogy ez nem egy személyt illet meg, hanem egy közösséget ismer el. Hiszem, hogy vezető eredményességének fokmérője mindig az általa vezetett intézmény működése, sikeressége, ill. szerepet játszik benne a fenntartó is. A pályázatok lehetővé tették, hogy egy olyan környezetet varázsoljunk a régi úttörőház helyére, ami egy jól működő intézmény képét mutatja. Otthonosabbá tettük a teret, modernebbé az eszközparkot, és egyre szélesebb kulturális kínálatot tudunk nyújtani az itt élőknek. Az eredmény pedig látszik többek között abban, hogy a látogatottság növekszik, és egy jó olvasótábora kezd kialakulni a könyvtárnak, ami remélhetőleg a jövőben tovább gyarapszik.