in

A Kikindai Vidám Fiúk Szarvason

Kilencedik alkalommal találkozhattak a lakodalmas zene kedvelői Szarvason az Élő Rádiómulató Hagyományőrző Bálban. A mulatságra jó bemelegítés volt a délutáni rádióműsor, ahol megdőlt az internetes hallgatottsági rekord. A Kikindai Vidám Fiúkat már régóta hívtam, de vízumproblémák miatt csak most sikerült Szarvasra megfogadni őket.

Vezetőjükkel, Király Róberttel beszélgettem.

-Milyen érzésekkel jöttetek Szarvasra, hiszen igen régen szerepeltetek Magyarországon.

-A vízum miatt nem tudtunk jönni eddig, de most már eltörölték, és szabadon utazhatunk végre. Kicsit izgulunk, hogyan fogadják a zenénket, de bízom benne jó buli vár ránk.

-Hogyan kezdtél el zenélni?

-Jártam zeneiskolába és közben tanultam a magyar nótákat majd egy lakodalmas zenekarba kezdtem muzsikálni tizenévesen.

-Mikor alakult a Kikindai Vidám Fiúk?

-A jelenlegi felállással 1994-ben alakultunk én Király Róbert vagyok a prímás, a szaxofonos Csőke Antal, gitáron Rice Tibor játszik, a billentyűknél Varga Zsolt, Apró József harmonikázik, Blagojevics Stevan pedig dobol.

-Kikindán sok zenekar működik szerinted ennek mi az oka?

-Most négy csapat van, de amikor én kezdtem muzsikálni tíz fölött volt a lakodalmas zenekarok száma. Szeretik a magyar nótát errefelé, jó zenészek vannak, de sajnos az utánpótlással baj van Mi még tanultunk a régi zenészektől a Barna és Hajnal zenekartól és próbáljuk őrizni a hagyományt.

-Régen jelentkeztetek Cd lemezzel, mikor várható új hanganyag?

-Remélem nyáron sikerül kiadnunk egy lemezt, bár mi sokkal jobban szeretünk élőben közönség előtt muzsikálni, mint stúdióban.

-Mennyi a magyarok aránya Nagykikindán?

-Sajnos már kevesen vagyunk sok a vegyes házasság. De mi ápoljuk a magyar nótát, ami tőlünk telik megtesszük. Bízom benne lesz utánpótlás, bár a mostani tizenéveseket jobban érdekli a számítógép, minthogy muzsikálni tanuljanak.

-Nálunk már eltűnt a sátoros lakodalom, Bánátban rendeznek még lagzikat sátorban?

-Egyre ritkábban sajnos. Pedig a 90-es években szinte csak sátorban muzsikáltunk volt mikor másnap délig húztuk a vendégeknek. Akusztikus hangszerekkel kísértük őket, míg haza nem ballagtak.

Mit is írhatnék a bálról? Bemutatásra került a Rádiómulató második CD-je, amelyen olyan legendás zenekarok szerepelnek, mint a II.Félidő, a Doroszlói Veteránok, a Kispiaci Fülöp vagy a Bezdáni Bezdán.

Majd reggelig mulatunk a kiváló vacsora után. Fergeteges hangulat uralkodott, leírni nem lehet ezt át kell élni. Öröm volt látni a sok fiatalt. Van remény, hogy a magyar nóta élni fog. Itt Szarvason a lakodalmas zene egyik fellegvárában egészen biztosan! Kikindai Vidám Fiúk ez jó mulatság igazi férfimunka volt!

{jomcomment}

Vélemény, hozzászólás?

Tisztára, mint valami szónok

Áldozat