in

Tisztára, mint valami szónok

Persze rögtön jöttek itt a kétkedő szavak, hogy tőlem az is kitelik, bebizonyítom, hogy Hitler is szarvasi volt. Jó, természetesen mindennek van határa, ezt már nem bírta volna el az Internet eleve túlterhelt válla, hogy megspékeljem egy szarvasi Hitlerrel. Hitler csabacsűdi, ezt mindenki tudja, aki egy kicsit is tájékozott ilyen téren. Azt viszont senki se vitathatja el tőlem, hogy Hitler járt Szarvason. Krumplit árult platóról az egyik parkolóban. Övé volt az a fehér ezerkettes Lada kombi, egész jó áron vette. A krumplis pénzből meg feljárt villogni az Árpádba, márványfarmer, pumpás Reebok sportcipővel. Köztünk legyen szólva, akkor még egész menő is volt. Farmerdzsekijét teleaggatta Duran Duran és Bros kitűzőkkel, szívta a százas Szofit, amit persze egy Marlborós dobozból kínálgatott a kidobóknak. Jól állt neki a laza szöveg, meg a hangos beszédmód. Úgy be tudott gerjedni egy-egy történet elmesélésekor, hogy csak úgy ordított az utcán. Tisztára, mint valami szónok. Hadonászott, kalimpált, még a feje is bevörösödött. Gondolom, ezzel a nagy hanggal próbálta kompenzálni, hogy nem lett egy kosaras termet. Odafigyeltek rá páran, de azt nem mondhatnám, hogy tömegeket mozgatott meg. A kilencvenes évek elején csak annyit lehetett róla hallani, hogy kijárt Németországba feketén melózni. Régebben egyébként pár tájképet pacsmagolt a csabacsűdi tanyájuk teraszán, és úgy gondolta, hogy menne neki a szobafestés is. Amikor hazajött, azzal szédítette a haverokat, hogy hamarosan meghódítja egész Európát, sőt, még a volt Szovjetunióba is küld mázoló-osztagokat. Mondanom sem kell, hogy végül csődbe vitte az egész vállalkozását. Többet költött munkaruhára, mint ecsetre, ez lett a veszte. Mostanában mi van vele? Visszament a csabacsűdi tanyára, tyúkokat tart, de van pár lúdja is. Ha éjszaka kimész a szarvasi határba, és tiszta a levegő, lehet hallani, ahogy a tanyája verandáján németül részegen üvöltözik. 

Vélemény, hozzászólás?

A Bárka kikötött Szarvason

A Kikindai Vidám Fiúk Szarvason