in

Játékos gyermeknap

Változatos programok az elmaradhatatlan esőben. Talán így jellemezhető a szombati gyermeknap, ami a Kossuth téren került megrendezésre. Elsőként P. Nagy Ferenc (ex Tolcsvay trió) és Kovács József László (ex 100 Folk Celsius) zenés-verses műsorát láthatta a csekély számú érdeklődő. A két zenész látott jobb napokat, telt házat, de sajnos ez nem az a nap volt. A megjelenést és a sikításokat egy két számmal későbbi produkciónak tartogatták a zenekedvelők. A Holló Együttes gyermekműsora előtt kerültek átadásra a helyismereti vetélkedő díjai. Erre azért már megtelt a sátor, hiszen a két korcsoport három-három fődíja mellett rengeteg különdíj került kiosztásra, senki sem ment haza üres kézzel. SP rajongóit a hirtelen jött eső sem tudta szétkergetni, és akik hálásan sikítottak a produkció alatt. Reméljük, sokan kedvet kaptak a zenéhez, és beiratkoznak a Chovánba.

A műsorszámok alatt hagyományos, konnektorba nem dugható játékokkal szórakoztatták az ifjú nagyérdeműt Fonád Zoltán játékmester és segítői. A játszótér teljes területén elszórt 15-20 helyszínen lehetett patkót, szappant és koszorút dobni, kötelet húzni, gombot búgatni, bekötött szemmel hadakozni, hullahoppzni, gólyalábazni, petrencés rudat tartani időre, és még egy sor ügyességi játékot játszani. Volt is érdeklődő minden helyszínen. Akik teljesítettek egy-egy állomást, azok kaptak egy színes madzagdarabot a csuklójukra, amiket be lehetett váltani apróbb ajándéktárgyakra a parkban egy pultnál. Ez a délután a parkban tényleg a gyerekeknek szólt, de nem feledkeztek el a szervezők a felnőttekről sem. Nekik a Székelyudvarhelyi Táncműhely egy „Barokk Balladá”-t adott elő a Vajda Péter Művelődési Központ színháztermében.

SP-ről, a helyismereti vetélkedő eredményhirdetéséről és a Székelyudvarhelyi Táncműhely előadásáról külön írásokban foglalkozunk sok-sok képpel.

Vélemény, hozzászólás?

Nagyszüleink játékai

A helyismeret ifjú mesterei