in

Megvillant a Szarvas

111022foci

111022fociKilenc fok, kellemetlen szellő, borult ég, Hódmezővásárhely. Az időjárástól elvonatkoztatva nagyjából ez volt jellemző az első félidőre is. A hazai csapat úgy kezdett, ahogy befejezte azt az elmúlt héten. Csak Nagy Roland néhány megmozdulása volt olyan, amire emlékezni érdemes. Cánó a 11. percben mintegy 20 méterről lőtt kapura, ami reménykedésre okot adóan csavarodott lefelé, de sajnos nem eléggé. A szokásos tinglitanglizás ismét meghozta az első vendéggólt. A 25. percben egy szép szöktetésből a vásárhelyi Marton megugrott és nagyon szép gőlt lőtt. 0:1. A gól ellen beoltott fiaink folytatták a továbbra sem mutattak olyat, amitől a lassan kihűlő közönség felmelegedhetett volna. Az egyetlen esemény, amit érdemes volt lejegyezni az első félidő végén ismét Cánó nevéhez fűződik. Miután cserélt Klimajjal szélt, az addig balszélen játszó Nagy jobbról ívelt a kapu elé, de a vendégek ott ismét elrontották az örömünket.

A második félidő sem hozott meglepetést. Az 55. percben ismét Cánó felé szállt a labda, aki szépen húzta vissza azt, majd kapura küldte, de a vásárhelyi kapus simán fogta.

És itt felgyorsultak az események. Végre olyan foci következett, amiért érdemes volt kicsit átfázni. Az 58. percben Somogyi elől a kapus mentette meg a gólvonalon táncoló labdát, de rá egy percre egy szabálytalanság után a bíró a büntetőpontra mutatott, egyúttal leküldte az öt perc alatt második sárgáját begyűjtő Bárkányit. A tizenegyest Somogyi értékesítette. Az alsó sarokra lőtt labdát a jó helyre vetődő kapus majdnem megfogta.

Ettől kezdve sorozatosan támadtunk. Cánó nagyon élt, de a meccs végeredménye Somogyi lábában volt elrejtve. a 79. percben Janó kihagyott egy apróbb helyzetet, majd 5 percre rá ugyanezt tette az évszázad helyzetével.

Nem volt szerencsénk ahhoz, hogy megszerezzük a maradék két pontot, 1:1-es döntetlennel vonultak le a csapatok a pályáról. Az első félidő lagymatag játéka után pillanatok alatt egy határozottan, eredményorientáltan focizó Szarvast láthattunk, de sajnos olyan régóta tartott ez a gólszegény mélyrepülés, hogy a fiúk már régen elfelejtették azt, hogy miért is kell a labdával az ellenfél kapuja felé szaladni. Öt fordulóval az őszi idény vége előtt a Szarvas az utolsó helyen várja a pihenőt.

Szarvas: Szabó B. — Klimaj (Furár), Pákozdi, Ferenczi (Závoda), Csellár — Mike, Bakró, Jurecska (Kristóf), Petykó — ifj. Somogyi, Nagy R. Edző: Somogyi János.

Somogyi János: — A második félidőben már olyan mentalitással játszottunk, ami joggal elvárható, de sajnos ez is kevés volt a győzelemhez, mert még a szerencse is elpártolt tőlünk.

Vélemény, hozzászólás?

111022hajlektalan

Hajlék nélkül

111023unnep

Együtt emlékeztünk