in

Szép álmokat, rózsás csókokat!

111024bence

Te meddig bírod alvás nélkül? Egy napig? Két napig? Vagy akár egy hétig is (Szigetelők előnyben!)? Nos, akinek volt kicsi gyereke erre azt feleli, hogy gyakorlatilag bármeddig. Már ha az alvás alatt egy jó nagy, minimum nyolc órás szunyát értünk habos ágyneműben.

111024benceCsakhogy a gyerekek végképp átrendezik az ember alvási szokásait (is). A természet okosan készíti fel a nőket, hiszen az utolsó időkben már aludni is igen nyűgös dolog: eleve felkelsz pisilni, mert diónyi méretű a hólyagod; felébredsz, amikor átfordulsz a másik oldaladra, és alig bírsz elaludni. Ha pedig jósló fájásaid vannak, akkor is ébren vagy. Aztán a kórházban a rettenetes ágyakon eleve nem tudsz aludni, pedig nagyon kéne, és amikor otthon vagytok, akkor meg már hiába bírnál aludni hosszan egyszerűen nem tudsz, mert meg kell etetni a babád.

Furcsa dolgokra képes a kialvatlan ember: én egyszer a kávémba áztattam be a férjemnek szánt tea filtert. De ha jobban meggondolom, akkor az igényeim a Maslow-piramis legalsó szintjére redukálódtak: boldog voltam, ha ehettem, ihattam, eljuthattam a wc-re, napjában egyszer letusolhattam és aludhattam, amennyit csak tudtam. Valójában bárhol és bármikor el tudtam aludni, akár 5 percről vagy csak egyről volt szó.

Tapasztalatom szerint az alvás, illetve annak hiánya okozza a legtöbb gondot a szülőknek. Pedig a helyes alvási szokások kialakításához nem kell nagy tudomány. Nagyon fontos, hogy legyen napirendetek, hogy tudd, mikor jön el az alvás ideje a következő etetés előtt. Fontos, hogy lehetőség szerint a kiságyában aludjon a baba. Kell a nyugodt környezet. Ha már ásítozik a bébi, akkor ne akarj vele még tovább játszani, jobb, ha a szoba felé veszitek az irányt. És bár lehet, hogy még nem beszél, és nem ért meg mindent a gyermeked, mégis mondd el neki, hogy itt az alvás ideje.

Nagyon könnyű elkapatni a gyerekeket, mert olyan jólesik dédelgetni azt a csöpp babát, de nagyon fontos, hogy megtartsuk a mértéket, hiszen ha azt szokja meg, hogy a karjaidban alszik el, akkor zokon veszi, ha ezt megváltoztatod. Ügyeljetek arra, hogy ne szoktassátok hozzá eszközökhöz. Mármint ne a porszívó hangjára aludjon el, vagy ne csak az autótokban tudjon álomba merülni. A cumi nem gond, feltéve, ha le is tudod szoktatni róla időben.   

Komoly fejtörést okozhat, ha a gyereked kifejezetten rossz alvó. Ilyenkor aztán létfontosságú a megfelelően nyugodt környezet és a következetesség. Ha pedig pavoros, az aztán nagyon ijesztő lehet. De nyugalom, ezt csak a látszat (bár kétségtelenül rémisztő, ahogy kiabál, sikítozik és nyugtalan), el fog múlni. Ha azonban komolynak érzed az alvási problémát keress fel egy alvás labort, kérj segítséget, biztos van megoldás.  

Szóval, mint annyi mindenhez, ehhez is rengeteg türelemre van szükség. Én azzal tartottam magamban a lelket, hogy minden nappal közelebb vagyok ahhoz, amikor a gyerekem át fogja aludni az éjszakát.

És mi mindent lehet még tenni a jó alvásért? Lefekvéshez közeledve válasszatok csendesebb tevékenységet, szöszmötölőset. Ne tartson sokáig a fürdés, amit lezártok egy laza masszázzsal. És legyen esti mese, összebújós, dédelgetős. Én ugyan nem vagyok híve a világosban való alvásnak, de ha a gyermekedet az nyugtatja meg, akkor szerezzetek be éjszakai fényt is. Ha kiegyensúlyozott és biztonságban érzi magát, akkor valószínűleg eseménytelen éjszakának néztek elébe. Így legyen!

A jövő héten lezárjuk a babás sorozatot.

Nóra

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

111024futas

Ötpróbás futók

111024benka

Benkás tanulmányi kirándulások