in ,

Felújítják az Ybl-féle nagyrátai magtárat

Az Ybl Miklós tervezte nagyrátai magtár

Kikezdte az idő vasfoga az Ybl Miklós által tervezett, 1867-ben épült nagyrátai (csabacsűdi) magtárat. Jelenlegi tulajdonosa, a Szarvasi Agrár Zrt. úgy döntött, pályázati források híján saját erőből újítja fel, s ezzel megmenti az utókor számára ezt a nevezetes műemléket.

Litauszki Györggyel, a Szarvasi Agrár Zrt. csabacsűdi kerületének magtárosával és növénytermesztési irányítójával először kívülről járjuk körbe a raktárat. A jobb oldali szárny láthatóan megroggyant, az alap megsüllyedt, a téglafal megbomlott.

Odabent sem sokkal jobb a helyzet, de láthatóan megkezdődött a bajok orvoslása: a pincében a régi tartópillérek helyén már állnak az újak. A vaskos pillérek cseréje nem kevés leleményességet igényelt az építőktől. Munka még bőven akad itt a pincerészben és másutt is.

Ahogy haladunk egyik emeletről a másikra, a lenti 120 centis falak egyre vékonyodnak. Logikus, mivel kisebb terhet kell tartaniuk – mondja Litauszki Gyögy, miközben felfelé kapaszkodunk a 150 éves lépcsőkön. Korhadt gerendák, lyukas tető, a födémen beázások nyomai. Óvatosan lépkedünk, a biztonság már nem mindenütt garantált. Az épület legtetejére épített kilátóból viszont csodálatos panoráma nyílik a tájra.

A magtár már régen nem tölti be egykori funkcióját, azaz gabonát nem tárolnak benne. Gyakorlatilag semmi nincs itt. Maga az épület azonban egyedi, ráadásul Ybl Miklós tervezte.

– Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy megmentjük az utókornak. Sajnos pályázati lehetőség ilyen célra nincs, így saját erőből oldjuk meg az alap- és a tetőfelújítást. Cégünk mintegy 35 millió forintot fordít a beruházásra. A műemlékvédelem bürokratikus eljárásrendje, esetenként felesleges aggályoskodása nehezítette a kezdést, így csak a közelmúltban tudtunk hozzáfogni – mondta Szitó Imre, a Szarvasi Agrár Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: a most megkezdett beruházással újabb 50 évre biztosítják az épület jövőjét.

Vélemény, hozzászólás?

Sikkasztási ügy miatt körözött autót foglaltak le a rendőrök

Kitavaszodott a Chovánban is